Belföld

200 milliót zsákmányolt egy titkos táskazsebet használó kamuingatlanos

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Háromrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy román nővel szemben.

A vád szerint a nő és társai ingatlanközvetítést színleltek, majd a nagy értékű ingatlanok után kért jelentős összegű közvetítői díjat egy trükkös csalással megszerezték. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint mintegy 200 millió forint kárt okoztak a három sértettnek.

A nő és a jelenleg még ismeretlen társai két évvel ezelőtt állapodtak meg a csalások elkövetésében. A módszerük lényege az volt, hogy külföldi, ingatlanközvetítéssel foglalkozó cégek képviselőinek adták ki magukat, akik olyan sértetteket kerestek fel, akik az interneten, nagy értékű ingatlanokat hirdettek.

Telefonon vették fel velük a kapcsolatot, majd a bizalmukba férkőztek és vételi ajánlatot tettek nekik. Az ingatlanokkal kapcsolatban adatokat, műszaki tervrajzokat és fényképeket kértek, továbbá Rómában is szerveztek személyes találkozót a sértettekkel, ahol az adásvétel részletiről tárgyaltak.

A csalók az adásvételi szerződés megkötésének feltételéül szabták a 200 ezer euró közvetítői jutalék előzetes, készpénzben történő bemutatását. A közvetítői jutalék bemutatására szervezett találkozókon a vádlott nő jelent meg, aki miután megszámolta a készpénzt, azt egy borítékba tette, amit ezután a felek lezártak és az aláírásukkal hitelesítettek.

Ezután a nő elterelte a sértettek figyelmét, majd kicserélte a borítékot egy ugyanolyan kinézetű, de papírdarabokat vagy értéktelen bankjegyeket tartalmazó borítékra. Ehhez egy olyan táskát használt, amelyben mágnessel záródó, titkos zseb volt kialakítva.  Ezután tévedést színlelt, és a táskából a már kicserélt borítékot visszaadta a sértetteknek, majd a pénzzel teli borítékkal távozott a helyszínről.

Az ügynek három sértettje is van. Az egyik esetben az átvert személy jogi képviselője gyanút fogott, ezért megkérte a nőt, engedje meg, hogy belenézzen a táskájába, azonban a titkos zseb miatt nem látott benne semmit.

A vádban szereplő harmadik csalás egy XVIII. kerületi ügyvédi irodában történt tavaly decemberben. Itt a sértett időben észlelte, hogy az ott hagyott boríték nem az, amibe a 200 ezer eurót tették, ezért a nő után ment, és rendőrök kiérkezéséig visszatartotta az időközben taxiba ülő nőt. Így ebben az esetben a kár a visszavétellel megtérült.

Az ügyészség letöltendő börtönt, valamint Magyarországról történő kiutasítást kért a román nőre. A felvételen az ügyvédhez érkezés, felkísérés, majd az elköszönés látható, ahol az ügyvéd már gyanút fog, de a táskában nem látja a titkos zsebbe tett pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik