Belföld

Elítélték a szabálytalan maszkviselésért bírságoló álrendőrt

A férfi megzsarolt egy bolti eladót Hajdúsámsonban. Az ítélet nem jogerős.

A Debreceni Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet. Az ügyészi indítvánnyal egyezően 3 év 6 hónap börtönre ítélte a férfit, aki beismerte tettét, lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Két ügye is volt.

Március 11-én délután egy hajdúsámsoni italboltban az eladóval –  akinek nem volt teljesen felhúzva a maszk az orrára – elhitette, hogy rendőr, és a szabályos maszkviselést ellenőrzi. Elővett egy rendőrigazolványhoz hasonló tárgyat, amit sietve eltett, felszólította a sértettet, adja át a személyi igazolványát. Arra kérte a nőt, menjen ki vele a az utcára, ahol közölte, a helytelen maszkhasználat miatt kiszabható büntetés 40 ezer és 200 ezer forint közötti bírság lenne.

Amikor a nő mondta, hogy csak 4 ezer forint van a táskájában, közölte, hogy akkor annyi lesz a bírság, de a boltban erről ne beszéljenek senkinek. A sértett a pénzt átadta, újra kimentek a bolt elé, a vádlott pedig a kék villogóval és rendőrség felirattal ellátott kerékpárjával távozott. Az eladó később rájött, átverés áldozata lett. A vádlott után mentek a bolt tulajdonosával. Utol is érték, a férfi a pénzt visszaadta.

A férfit egy korábbi, december 24-én történt bűncselekményben is bűnösnek találták. Akkor egy internetes portálon sajátjaként hirdette egy másik férfi erdős területén a sorba pakolt akác gallyfát. A hirdetésre jelentkező sértett 80 ezer forintot fizetett neki. A pénz átadása után a vádlott távozott, a vevő a fát nem vitte el, megtudta, csalás áldozata lett.

A bíró az ítélet indoklásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetett előéletű, bűncselekményeit felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Enyhítő körülményként vette figyelembe a beismerő vallomását, a megbánó magatartását és azt, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat zsarolás, kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek, őt 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is. Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, a férfi és ügyvédje enyhítésért fellebbezett. A járásbíróság a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig a vádlottat szabadlábra helyezte, amit az ügyész, a férfi és a védő is tudomásul vett, így az jogerőre emelkedett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik