Belföld

Úgy megverte a házigazdát egy féltékeny nő, hogy életveszélyes sorozabordatörése lett

Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság azt a 24 éves kecskeméti nőt, aki életveszélyes sérülést okozott a vendéglátójának egy héttel ezelőtt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a nő meghívottként volt jelen a 40 éves mezőtúri nő lakásán rendezett baráti összejövetelen.

Az este folyamán a nő leittasodott és féltékenységből eredő szóváltást követően ököllel esett a házigazdának. A bántalmazott nő az ütések erejétől elvesztette az egyensúlyát és elesett.  A feldühödött gyanúsított azonban ennek ellenére sem hagyott fel a támadással, s nagy erővel mellkason rúgta a padlón fekvő nőt.

A rúgás következtében a nőnek sorozatbordatörése, s annak folytán életveszélyesnek minősülő sérülése keletkezett. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte a büntetett előéletű nő letartóztatását, aki akár nyolc évet is kaphat bizonyítottság esetén. A gyanúsított és védője fellebbezett a végzés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik