Belföld

Nem fogjuk megtudni, mennyiért veszi a kormány a gázt az oroszoktól

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Tegnap jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy újabb, hosszú távú szerződést köt a magyar kormány az orosz Gazprommal, ennek értelémben évente 4,5 milliárd köbméter földgáz fog érkezni Oroszországból: három és fél milliárd dél felől, Szerbián keresztül, az új szerb-magyar interkonnektor segítségével, a maradék 1 milliárd köbméter pedig Ausztria felől. A megegyezés 10+5 évre szól, és tíz év után lesz majd lehetőség a földgáz mennyiségének változtatására. Szijjártó állította, hogy az új megállapodás szerint jóval kedvezőbb áron vesszük majd a földgázt, mint a most lejáró szerződés alapján, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem fejtette ki.

És nagyon úgy fest, nem is fogjuk megtudni, mennyi lesz a földgáz ára. Holoda Attila az ATV Start című műsorában arról beszélt, soha nem lesz nyilvános, hogy Magyarország mennyiért vásárolja a földgázt az oroszoktól. „Onnantól kezdve, hogy az MVM vette át a földgáz nagykereskedelmét, azóta nem nyilvános az oroszokkal kötött szerződés” – jegyezte meg a korábbi energetikai helyettes államtitkár.

Az is látszik a szakértő szerint, hogy a krími feszültség, valamint az oroszok ukrajnai terjeszkedései mind közrejátszanak abban, hogy miért akarták kikerülni a több évtizeden keresztül megbízhatóan működő ukrán vezetékkapcsolatot. „Ezt megtették az oroszok. Van egy északi és egy déli áramlat, ebből következően megpróbálják a teljes üzletet áttolni ebbe a két irányba” – magyarázta Holoda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik