Belföld

Videón a Déli pályaudvarnál történt gyújtogatás

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség azzal a román férfival szemben, aki márciusban szándékosan tüzet okozott a Déli pályaudvarnál.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi belépett a pályaudvarnál lévő étterem főbejárata felőli tároló nyitott ajtaján, majd meggyújtotta a bútorok letakarására szolgáló ponyvát. A tűz átterjedt a műanyag székekre és a környező tereptárgyakra, hűtőkre, az étterem oldalsó falára, valamint a külső raktárhelyiségekre, s érintette az éttermet is.

ugyeszseg.hu

A tüzet a vendéglátóhely pincére észlelte, aki értesítette a tűzoltókat. A férfi 2 millió 300 ezer forintos kárt okozott a rongálással. A férfi a helyszíntől pár száz méterre lévő másik vendéglátóhelynél is tüzet okozott. Az öngyújtóval meggyújtotta a műanyag fólia sátrat úgy, hogy a sátor rései közé újságpapír darabokat helyezett, és azokat gyújtotta meg. Ebben az esetben 200 ezres árt okozott.

A tűz által érintett két vendéglátóhely társasházi környezetben, valamint a Déli pályaudvar közvetlen közelében található. A területtűz kialakulásának valós lehetősége fennállt, annak bekövetkezése esetén a helyiségekben lévő, üzemeléshez szükséges tűzveszélyes folyadékok, gázok a tűz továbbterjedése tekintetében, további kockázati körülményt jelentettek volna.

Mindezek alapján az elkövető közveszélyt idézett elő a gyújtogatásaival. Az ügyészség  letöltendőt kért a román férfire. A gyújtogatásokról készült videót ide kattintva nézheti meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik