Belföld

Másodfokon is megnyerte a pert Fekete-Győr András Mészáros Lőrinc ellen

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
„Lehet nyilvánosan beszélni arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján.”

Mészáros Lőrinc még tavasszal jelentette fel FeketeGyőr Andrást, miután a Momentum miniszterelnök-jelöltje a 2022 utáni elszámoltatás és a közpénzlopás kapcsán emlegette őt. Első fokon akkor a bíróság elutasította Mészáros keresetét, ügyvédei azonban fellebbeztek, így másodfokon folytatódott az ügy. A Momentum most arról adott hírt, hogy a napokban megszületett a másodfokú, jogerős ítélet is, ami helybenhagyta az első fokú ítéletet.

Fekete-Győr András a Facebookon ennek kapcsán azt írta,

szó nincs »becsületsértésről«, az elszámoltatással kapcsolatos kijelentések pedig bőven beleférnek az értékítélet kategóriájába. Tehát legalább három bíró gondolta már úgy, hogy Orbán Viktor fő strómanja alaptalanul vádaskodik.

A Momentum elnöke azt is taglalja, hogy miután a bíróság első fokon az ő javára döntött, a felcsúti milliárdos ahelyett, hogy elfogadta volna a döntést, inkább fellebbezett, sőt, egy Facebook-poszt miatt még egyszer megpróbálta feljelenteni ezen a fellebbezésén keresztül. A politikus szerint mindezt azért, mert Mészáros „nem bírja elviselni, hogy nem ő dönt arról, ki mit mondhat róla”.

A Momentum elnöke végül megjegyzi,

igenis lehet nyilvánosan beszélni arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik