Az Antall– és a Horn-kormány idején ismeretlen fogalom volt a kormánypropaganda. Az első Orbán-kormány idején részesülhettünk először abban a szürreális élményben, hogy a kormányzat óriásplakátokon hirdeti önnön nagyszerűségét. Ezzel párhuzamosan bukkantak fel a senkivel nem versenyző állami monopolcégek (Szerencsejáték, MFB, stb.) hirdetései udvari rendezvényeken és futballmezeken. A kormánypropaganda a 2002-es kormányváltásnál nem szűnt meg: a „Széchenyi Terv” helyén a „100 napos program” hirdetései díszelegtek tovább.
Közbevetőleg megjegyzem: az állami médiaköltések volumene akkor is a legsúlyosabb médiaszabadság-probléma ma Magyarországon, ha a brüsszeli ítészek ingerküszöbét ez kevéssé érinti meg. Ma ugyanis leginkább az a médiavállalkozás „piacképes” (önmagában a kifejezés röhejes ebben a kontextusban), amelyiknél kellő mértékben költ a Karmelita.
Úgy hat esztendővel ezelőtt, 2015 nyarán T/5326 számon nyújtottam be törvényjavaslatot a kormánypropaganda tilalmáról, amit a kormányoldal természetesen tárgysorozatba sem vett. Az irományban egyrészt az államháztartási törvényt javasoltam kiegészíteni az állami és önkormányzati szervek önfényezésének megtiltásával:
Az államháztartás alrendszereiből reklámra és egyéb fizetett kommunikációra csak abban az esetben tehető kötelezettségvállalás, ha az a címzettek számára jogaik gyakorlásához és kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges, más módon nem biztosítható információt nyújt.
Ezt a rendelkezést megfejeltem még azzal, hogy a költségvetési szerv reklám- és egyéb fizetett kommunikációs tevékenysége nem irányulhat a választópolgárok választáson vagy népszavazáson hozott döntése tartalmának befolyásolására, politikai párt vagy a választáson jelöltet állító szervezet támogatására, a költségvetési szerv vagy bármely más, állami vagy önkormányzati szerv tevékenységének értékelésére, eredményeinek ismertetésére.
A törvényjavaslat a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009-es törvényt is módosítani akarta, mégpedig úgy, hogy a jövőben a köztulajdonban álló gazdasági társaság reklámra és egyéb fizetett kommunikációra csak abban az esetben vállalhat kötelezettséget, ha az a címzettek számára jogaik gyakorlásához és kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges, más módon nem biztosítható segítséget nyújt, vagy az általa piaci versenyben nyújtott konkrét szolgáltatás igénybevételére vagy árucikk megvásárlására ösztönöz.
Mostanában az egykori Simicska-felületeken a következő kérdés fogad öles betűkkel: „Tart attól, hogy visszatér a Gyurcsány-korszak?” Ugyanennek az üzenetnek a Youtube-verziója így kezdődik: „Vannak politikusok, akik visszatérnének a Gyurcsány-korszakhoz”.
Magyarország kormánya eddigi reklámhadjáratait legalább lehetett azzal magyarázni, hogy azok csupán be kívánják mutatni a kormány teljesítményét, avagy a jóságos kormány valami veszélyre óhajtja felhívni a nagyérdemű figyelmét. Azok is dühítőek voltak, azok is torzították a politikai nyilvánosságot, de – úgy tűnik – a Karmelitában mindig tudnak újítani. A „Gyurcsány-korszakos” hirdetések kendőzetlenül és egyenesen azt magyarázzák el a választópolgároknak, hogy miért óvakodjanak a kormányváltástól és mi mindenre képesek a főhatalom politikai ellenfelei. Mindezt – gondolom, a félreértések elkerülése végett – a korábbi miniszterelnök, jelenlegi ellenzéki vezető nevének felhasználásával (sőt, a reklámspotban a figurája is feltűnik). Na mármost a főhatalomért parlamentáris demokráciában pártok szoktak küzdeni. Ez történik majd nálunk is a jövő tavasszal: az egyik sarokban a hatalma megőrzésére készülő regnáló miniszterelnök, a másikban pedig a hatalom „reklámembere”. A reklámkampány ennek az összecsapásnak a végkimenetelét akarja befolyásolni. A NER médiaalkotmánya szerint politikai reklám a kormány népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző műsorszám is. A választási eljárási törvény ezt azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy kormány alatt jelölő szervezetet és független jelöltet kell érteni. Politikai hirdetésnek tekinti továbbá az ellenérték fejében közzétett, valamely jelölő szervezet vagy független jelölt népszerűsítését szolgáló vagy támogatására ösztönző, illetve azok nevét, célját, tevékenységét, jelszavát, emblémáját népszerűsítő, sajtótermékben közzétett médiatartalmat.
A párttörvény 4.§ (1)-(3) bekezdés értelmében a pártok – szűk és jól szabályozott kivételektől eltekintve – csak hazai magánszemélyektől fogadhatnak el támogatást. Ha egy párt törvénysértő módon kap nem pénzbeli támogatást, úgy annak értékét az Állami Számvevőszék határozza meg, egyúttal felhívja az érintett szervezetet, hogy a megállapított összeget 15 napon belül fizesse be a központi költségvetésbe. Ellenkező esetben az ÁSZ által megállapított összeg adók módjára hajtható be a párton.
Pontosan úgy, ahogyan ezt 2017-2018-ban a Jobbikkal tették a Simicska-oszlopok kedvezményes használata miatt. A különbség annyi, hogy az adományt most nem egy magáncég, hanem Magyarország kormánya, pontosabban a Miniszterelnöki Kabinetiroda nevű jogi személy nyújtja a Fidesznek. A labda ott pattog az ÁSZ térfelén.
A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
