Belföld

Fél éve nincsen onkológiai ellátás a Péterfy Kórházban, volt, aki leállíttatta a kezelését

Róka László / MTI / MTVA
Róka László / MTI / MTVA

A 444.hu cikke szerint tavaly októberben nagyszabású felújítási munkálatok kezdődtek a VII. kerületi Péterfy Kórházban, így az épületegyüttesben át kellett szervezni az ellátási formákat. Az onkológiai osztálynak először a fül-orr-gégészettel kellett összebútoroznia. 2021 márciusában a fül-orr-gégészeten is megkezdődött a felújítás, így az onkológiának innen is mennie kellett. Az intézmény vezetése úgy döntött, a Péterfy Onkológia betegeit a Dél-Pesti Centrumkórház – Szent László Kórház onkológiai osztálya, azaz az ott dolgozó orvosok látják majd el. A 444.hu névtelenséget kérő forrása szerint ez nem jelent ugyan minőségi romlást a daganatos betegek ellátásában, de a helyzet más miatt okoz komoly problémát az érintett orvosoknak és betegeiknek egyaránt. A lap értesülései szerint

a Szent László Kórházba átirányított betegek közül volt olyan, aki a kezelés leállítása mellett döntött.

A korábban az osztályon kezelt daganatos betegek minden lehetséges módon próbálják kideríteni, mikor térhetnek vissza kezelőorvosaikhoz, kérdésre azonban érdemi választ eddig nem kaptak az intézményvezetéstől.

Az osztály orvosai most a belgyógyászaton dolgoznak, amihez megvan ugyan a szükséges képesítésük, de a szakterületük az onkológia. Az onkológiai szaknővérek is más osztályon dolgoznak. A lap szerint a körülmények miatt fennáll a veszélye, hogy az érintett dolgozók besokallnak és felmondanak, ez pedig az onkológiai osztály megmaradását veszélyeztetné. A 444.hu forrása szerint a felújításra talán égető szükség sem lett volna. Az onkológia ugyanis szerinte épp a kórház jobb állapotban lévő osztályai közé tartozott: minden szoba komfortosított volt, a betegek teljes mértékben elégedettek voltak az ellátással.

Miután a lap megkereste a kórházat, az intézmény honlapján ez a közlemény jelent meg:

A Péterfy Kórházban jelenleg felújítások zajlanak, amelyek időről időre szükségessé teszik egyes osztályok ideiglenes költöztetését. A régóta esedékes felújításban érintett osztályok elhelyezésére az intézmény Onkológiai Osztályának területén van lehetőség. A Péterfy Kórház onkológiai betegeinek ellátása a felújítások idején is folyamatos, hiszen az intézmény onkológiai feladatait ideiglenesen a Dél-Pesti Centrumkórház Szent László kórházi telephelyének Onkológia Osztálya vette át. A feladatokat átvállaló Dél-Pesti Centrumkórházban az ellátás zavartalanul, a Nemzeti Népegészségügyi Központ által engedélyezve biztosított, és a betegek a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülnek. A Péterfy Kórház Onkológiai Osztályának orvosai – akik belgyógyász szakvizsgával is rendelkeznek – jelenleg belgyógyászati munkát végeznek, és foglalkoztatásuk folyamatos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik