Belföld

Betörtek Pócs János házába, bántalmazták a lányát is

Mészáros János / MTI
Mészáros János / MTI

A helyi álhírek és a bűnelkövetők bejegyzéseivel szemben közlöm a tényeket: 2021.08.14-én éjjel az otthonom udvarán 15 fiatal zártkörű rendezvényt tartott, mialatt 3 személy behatolt a helyszínre és bántalmazták a lányomat és a rendezvény résztvevőit

– közölte Pócs János Facebook-oldalán. A 444 szúrta ki a fideszes országgyűlési képviselő által közzétett videót, melyből kiderül, hogy a három támadó verekedett, asztalt borított és üvegeket tört szét, illetve arc-, mellkas- és koponyazúzódást is okozott.

Pócs a posztban az elkövetőkről azt írja:

Továbbra is fenntartom, hogy a romák többsége tisztességes, dolgos ember, akiket nem lehet a csoportosan elkövetett garázdaság ügyében indított eljárás elkövetőivel (F. János, F. Anita, ifj. Sz. Zsolt) egy lapon kezelni, azonban a törvényszegőkkel szemben továbbra sem hátrálok meg!”

A 444 megkérdezte a képviselőt, miért tartotta fontosnak leírni az elkövetők származását, illetve afelől is érdeklődtek, hogy nem tart-e attól, hogy ennek emlegetésével ő táplál előítéleteket.

Pócs válaszában közölte: az elkövetők a helyszínen és a rendőrségen is azt állították, hogy a cigányságuk miatt nem engedték be őket a rendezvényre, ami eleve zártkörű volt. A képviselő azt mondja, az ünneplők ennek ellenére „tisztelettel vendégül látták őket egy pohár italra”, csak ezután kérték őket, hogy távozzanak.

Válaszában kitért arra is, hogy a támadók utólag is azt terjesztették, hogy „az atrocitás alapja roma származásuk volt”, ettől akart elhatárolódni.

Ahogy írtam, a romák többsége tisztességes, jogkövető, dolgos ember, akik felé részünkről eddig sem volt, és ezután sem lesz semmilyen diszkrimináció

– fogalmazott a posztban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik