Belföld

Tíz kiló marihuánát foglaltak le a rendőrök Budapesten

police.hu
police.hu

Tízkilónyi marihuánát foglaltak le a rendőrök Budapesten hétfőn – közölte a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

A tájékoztatás szerint a KR NNI munkatársai augusztus 9-én délután a fővárosban elfogtak egy helyi 39 éves férfit, akinél fél kilogramm marihuánát találtak. A férfival szemben garázdaság miatt elfogatóparancs volt érvényben.

police.hu

Mint kiderült, a férfinél talált drog egy 38 éves férfitől származott, akit még aznap elfogtak a KR NNI nyomozói a fővárosban, majd kutatást tartottak a budapesti lakóhelyén és a szintén fővárosi, kábítószer raktározására használt ingatlanán.

A rendőrök közel tíz kilogramm marihuána mellett szárított növényeket, a kábítószer termesztéséhez, porciózáshoz szükséges eszközöket, valamint közel másfél millió forint készpénzt is lefoglaltak. A nyomozók a 39 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségnél kezdeményezték a letartóztatását. A másik férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás.

Frissítünk!

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés és a férfi jelenlétének biztosítása miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója egyetértett az indítvánnyal és letartóztatta a 39 éves férfit.

A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője is fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik