Belföld

Mindenért vállalja a felelősséget a kőszegi rendelőt önként kifestő egyesület elnöke

FACEBOOK / ÖSSZEFOGÁS KŐSZEGÉRT EGYESÜLET
FACEBOOK / ÖSSZEFOGÁS KŐSZEGÉRT EGYESÜLET

Kedden a 24.hu is beszámolt róla, hogy lelkes önkéntesek, közöttük gyerekek és fiatalok önkéntes munkában kifestették a kőszegi gyermekorvosi rendelőt, ám ennek következtében kis híján a rendőrségen kötöttek ki. Az ATV híradójában megszólalt az akciót megszervező Összefogás Kőszegért Egyesület elnöke. Harkai Norbert többek között azt mondta, hogy a szóban forgó épületben hét éve nem járt senki.

Tisztasági festést nem végeztek el, ez a falak állapotán látszott is

– mutatott rá a egyesületi elnök, aki szerint, ha értéket nem is növeltek az akcióval, de a gyermekszíveknek mindenképpen jót tettek.

A szervezők elmondása szerint előre egyeztették az önkéntes munkát, de a város fideszes polgármestere, Básthy Béla állítja, nem tudott semmiről, ahogy az intézményvezető sem, így pedig mindenféle engedély nélkül mentek be az épületbe az önkéntesek. A polgármester szerint utólag derült ki, hogy az egyik védőnő engedte be az önkénteseket.

Ezek a személyek egyrészt szülők, illetve barátaik, ha jól gondolom, valamint volt közöttük önkormányzati képviselő is, akik a hétvége több napján is itt jelen voltak és dolgoztak felügyelet nélkül. És – mint mondtam – az intézményvezetőnek a tájékoztatása nélkül

– panaszolta el a polgármester.

Az önkénteseket összefogó egyesület elnöke szerint a festéssel nem ért véget a történet: feljelentés lebeg a fejük felett, ezzel együtt mindenért vállalja a felelősséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik