Belföld

Egy vevő jelentkezett a szombathelyi Lenin-szoborért

Fortepan / Sugár Ferenc
Fortepan / Sugár Ferenc
Még 1990-ben dugták el a köztéri Lenin-szobrot, most megszabadulhat tőle a város.

Korábban úgy döntött a szombathelyi önkormányzat, hogy megválik a Kisfaludi Strobl Zsigmond által készített bronz Lenin-szobortól, amit először a törzsvagyoni körből kivontak és átsorolták üzleti vagyonba, majd felbecsültették. Az áfa nélkül 10 millió forintra taksált műalkotás – ami ugye a rendszerváltás óta nem áll köztéren – árverésre került, ennek eredményéről számolt be szerdán az ÚgyTudjuk.hu.

Szerda délig lehetett lehetett licitálni a 3 méteres bronzalkotásra, egyetlen pályázó jelentkezett csupán. Az önkormányzat szerint ez a METAL HUNGÁRIA HOLDING Építőipari Zrt., aminek többségi tulajdonosa Kreinbacher József (akinek a Somlón nemzetközileg is jól futó borászata és pezsgőmanufaktúrája van).

Mivel más jelentkező nem volt Leninre, Kreinbacher 10 millió forint plusz áfa, azaz 12,7 millió forintos áron vette meg a szobrot. A lap szerint az ajánlat érvényességéről és eredményességéről a polgármester, vagyis Nemény András fog dönteni. A szobrot amúgy 1965-ben avatták fel a Március 15. téren, majd 1990-ben távolították el, hogy utána egy raktárban porosodjon.

(Kiemelt, 1967-es archív képünkön a szombathelyi Március 15. tér látható Kisfaludi Lenin-szobrával.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik