Az I. kerületben kezdett építkezésbe az egyik leggazdagabb határon túli magyar. Világi Oszkár és építőcége egy hosszú ideig romos állapotban hagyott villaépületet vásárolt meg a Naphegyen, a felújítási munkák jelenleg is zajlanak.
A szlovákiai milliárdos a Slovnaft elnök-vezérigazgatója, aki Hernádi Zsolt oldalán a Mol-csoport egyik legbefolyásosabb vezetője, 2019-ben szerzett meg egy – addig végrehajtásról végrehajtásra bukdácsoló – kft.-t, amely az egyetlen magyarországi magáncége lett. A győri bejegyzésű Urex Kft. éveken át bevétel nélkül vegetált, Világi megjelenése után azonban az értékes Lisznyai utcai ingatlan tulajdonosa lett. Az épület előtt elhelyezett hirdetőtábla szerint ez az immár másfél milliárdos eszközállománnyal rendelkező, és Világi lánya által igazgatott cég az építtetője a beruházásnak.
A jogász végzettségű Világi üzleti karrierje előtt a szlovák politikai élet egyik közismert szereplője volt. Először 1990-ben, a Független Magyar Kezdeményezés színeiben került be a csehszlovák nemzetgyűlésbe, majd egy ideig tagja volt a Magyar Koalíció Pártja országos tanácsának, és sokan hozzá kötik a Bugár Béla-féle Híd-Most megalakulását. Világi – internetes oldalán található – önéletrajza szerint az 1990-es évek végétől nem vállalt további politikai szerepet. Magyarázatként azt írta, hogy időközben megváltozott a politika. A változás legfőbb jellemzője az, hogy kifogyott belőle a lelkesedés, a buzgalom a közügyek iránt. Megmaradt viszont a buzgalom a pártügyek iránt, és ez a demokráciának nem tesz jót.
Vagyonát, amelyhez egyebek mellett menő dunaszerdahelyi étterem, csallóközi kastélyszálló és egy focicsapat is tartozik, a HVG 2017-ben 130-150 millió euróra becsülte. Az Index 2017-es cikke szerint az étteremben és a DAC-stadion VIP-páholyában a magyar gazdasági és politikai elit számos tagja, köztük Orbán Viktor is megfordult.
Bár a család Dunaszerdahelyhez kötődik, Világi tavaly politikailag is fontos budapesti megbízást kapott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen októberben tagja lett a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratóriumnak.
A 24.hu megkereste Világi Rékát, az Urex igazgatóját, hogy milyen célokkal építik át a jelentős múltú naphegyi épületet, de válasz nem érkezett.
Kilencvenöt év a Naphegyen
Az elmúlt harminc évben egyre rosszabb állapotba kerülő neoreneszánsz villaépület akár egy mediterrán város elegáns negyedében is állhatna, de a Naphegy keleti lejtőjén sem hat idegenül, hiszen a felső tízezer tagjai közül sokan nem csak a századfordulón, de a két világháború közt is ragaszkodtak a történelmi stílusokhoz.
Így volt ezzel a Süss Nándor-féle Preciziós Mechanikai és Optikai Intézet Rt. igazgatótanácsában, majd vezérigazgatói székében ülő egykori katonatiszt, Preisinger Frigyes is, aki kilencvenöt évvel ezelőtt a kor egyik ünnepelt szakemberét, Jánszky Bélát (1884–1945) kérte fel az új otthona megtervezésére.
Az egyemeletes épület 1926 szeptemberében zöld utat kapó tervei végül a következő évre váltak valósággá, így Preisinger 1927 nyarára a Krisztina körút 147.-ből (ma 79.) a Lisznyai utcába költözött.
A férfi karrierje a következő években egyre magasabbra jutott, hiszen 1931-ben magyar királyi kormányfőtanácsossá nevezték ki, 1937-ben pedig szakmai érdemeiért megkapta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Pályáját a második világháború évei sem törték meg, hiszen az 1939-ben Magyar Optikai Művek (MOM) Rt.-re keresztelt Süss-féle cég nem egyszerűen csak hadiüzemmé vált, de a német, illetve a magyar hadsereg számára is gyártott hadicikkeket, így a bevételei biztosítottak voltak.
A szovjet hatalomátvétel után mindez persze már nem pozitív előjellel számított, így a férfi „az egyik első számú gazdasági háborús bűnösként” (Világ, 1945. jún. 20.) bíróság elé került, ahol hosszú bűnlajstrommal kellett szembenéznie. Azzal vádolták, hogy alig 31 évesen német segítséggel vált vezérigazgatóvá, a nemzetiszocializmussal való kapcsolata pedig egészen a háború végéig megmaradt, hiszen amellett, hogy a világ legjobb szerkezeteivel látta el a Harmadik Birodalmat, Magyarország háborúba való belépését is sürgette, 1940-től uszított a harcok egyre intenzívebb folytatására, sőt gazdasági és műszaki főtanácsosként alkalmazta a nyilasok hírhedt gazdasági szakemberét, Vágó Pált is, akinek igen magas tiszteletdíjat fizetett.
Preisinger mindemellett egyik beszédében a következőt mondta a gyár vezetőségének:
Ígérem, hogy a gyár minden erejét a nagy cél szolgálatába állítja, és kitartással dolgozunk az új nemzetiszocialista eszmékért, a kommunizmus és plutokrácia leveréséért és a szebb magyar jövőért,
hozzátéve, hogy a munkások tömegéből a nemzetiszocialista érzelműeket kiemeli, sőt, minden lehetséges módon segíti, az első kommunistát viszont ő maga fogja agyonlőni.
Az ekkor már Perényi-Preisinger vagy egyszerűen csak Perényi néven feltűnő igazgató a korabeli lapok szerint azonban két kapura játszott: 1939-ben például a britekkel kötött szerződést negyedmillió légvédelmi gránát óraműves gyújtójának exportjára. Hitler előrenyomulása miatt ennek csak egy részét tudta eljuttatni a szigetországba, a szállítmányt azonban sikerrel vetették be a London fölé érkező német bombázók ellen.
A tárgyalásán a védelem egyik tanúja emellett két másik tényre is rámutatott: Nemes László miniszteri osztályvezető azt vallotta, hogy amikor Horthy 1944 októberében fegyverszünetet ajánló okmányokkal küldte őt Moszkvába, akkor az iratok célba juttatását Preisinger is segítette, sőt, 13 ezer pengőt küldött az ellenállási mozgalomnak – olvasható a Népszava 1945. július 1-jei tudósításában.
A vallomások után a népbíróság szokatlan döntést hozott: a háborús bűntett vádja alól néhány nappal később felmentették, népellenes bűntett miatt azonban hat hónapnyi börtönre ítélték. Az állásától megfosztott, a Kossuth Népe (1945. júl. 5.) szerint tört magyarsággal beszélő egykori cégvezér természetesen fellebbezett, így a következő tárgyalásig szabadlábra helyezték.
Ügye 1945 végén a Népbíróságok Országos Tanácsához került, az ítéletet Preisinger azonban már nem várta meg: Salzburgba emigrált, többé pedig talán sosem tért vissza Magyarországra. Vagyonát a következő években bedarálták, voltak azonban olyan földterületei, amiket az államosítás során sem tettek a népvagyon részévé – mutatott rá három évtizeddel később a Népszabadság (1972. okt. 29), ami arról számolt be, hogy egy 920, illetve egy 510 négyszögöles máriabesnyői telek továbbra is az ő nevén szerepel a földhivatali nyilvántartásban.
Ennyire azonban ne rohanjunk előre, hiszen az épület nem egy, hanem kétlakásos villaként született – a gyárigazgató így a lakbérből szép lassan visszanyerhette az építésre költött összeget –, bérlői pedig nem voltak épp átlagemberek: 1929-ben ugyanis Brazília konzuli hivatala, illetve az azt vezető – később az ENSZ-ben is feltűnő – rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, Pedro de Mores Barros (1884–1969) költözött be, akit a pozícióban 1934 októberében a még hosszabb nevű Milton Cesar de Weguelin Vieira (1891–1950) váltott.
A brazilok másfél évvel később elhagyták a Naphegyet, helyüket pedig az Egyiptomi Királyi Követség, az észak-afrikai ország első hazai diplomáciai kirendeltsége vette át, élén a Bécsből áthelyezett Ahmed El Kadryval, akit a nagykövetség 1941-es elköltöztetéséig, illetve 1943-as megszüntetéséig hárman is váltottak a poszton.
A költözésre a villa tulajdonosváltása miatt volt szükség, hiszen azt 1941 tavaszán a Meinl Gyula Kávébehozatal Rt. igazgatótanácsának egyik tagja, Kunz Rudolf vásárolta meg. A férfi jó eséllyel szintén bérbe adta a kisebb lakást – így kerülhetett az épületbe Manzbergerné, aki a háború közepén, 1943 februárjában úgy döntött, hogy 3-4 szobás villát bérelne vagy vásárolna a Balaton déli partján:
A következő lakók sem voltak épp átlagosak: az 1950 decemberében megjelent budapesti telefonkönyv szerint a Könyvterjesztő Vállalat vezérigazgatója, a hazai könyvkiadásban hosszú időn át fontos szerepet betöltő Várkonyi László, másfél évvel később pedig a Biener család élt itt, akiket talán szoros rokoni szálak fűztek a furnérlemez-kereskedőből a Rákosi-kor derekára a Faáru és Épületfaragó Kisipari Vállalat igazgatójává vált Biener Henrikhez, illetve a Lignochemia Rt.-t irányító Alfrédhoz.
Henrik az üzemmel, sőt apró műhellyel sem rendelkező cégével épületfára vett fel megrendeléseket a vidéki városokban és falvakban, azokat azonban vagy nem teljesítette, vagy óbudai asztalosokkal éhbérért készíttette el, a befolyt összegeket pedig zsebre tette – olvasható a Szabad Népben (1955. okt. 30.), ami a vezető, illetve bűntársai Markó utcai fogházba való szállításáról adott hírt. Alfréd ugyanezt tette pepitában: csak bányáknak eladható faanyagot vásárolt külföldről, azt azonban magánszemélyeknek adta tovább, mégpedig a hatósági áraknál jóval drágábban, hogy az így szerzett millióit aranyba fektetve külföldre mentse. Tizennégy hónapos börtönbüntetésre, illetve magas pénzbírság megfizetésére ítélték.
A felső tízezer tagjai által lakott otthonok az államosítás után tanácsi villalakásokká váltak, ezzel pedig megindult az állapotromlásuk. A helyzetet egy néhány évvel ezelőtt megkezdett felújítással már megpróbálták rendezni, a lényegi munkák azonban nem értek révbe. Most talán másként lesz, így megújulhat a két világháború közti budapesti villaépítészet egyik rég elfeledett, stílusos példája.
