Belföld

Öt éven át kényszerítette orális szexre a nevelt kisfiát, amikor ellenállt, a lányaival erőszakoskodott

Súlyosabb büntetést kért a másodfokon eljáró Győri Fellebbviteli Főügyészség arra a 15 év fegyházra ítélt szákszendi férfire, aki éveken át erőszakolta a nevelt kisfiát és a gyermekkorú lányait.

A szákszendi férfi 2004-ben költözött össze az élettársával és annak fiával. Ezt követően közösen nevelték a gyermeket, aki a férfi rendkívül agresszív nevelési módszerei miatt félt a nevelőapjától. A férfi ezt kihasználva 12 éves korától kezdve öt éven keresztül fajtalankodott a kisfiúval. Eleinte hetente többször, később pedig ritkábban kényszerítette arra, hogy elégítse ki őt orálisan.

A férfi 2014 és 2016 között az élettársával közös két kiskorú lányukat is több alkalommal kényszerítette arra, hogy eltűrjék a szexuális bántalmazásait. A borzalmakra úgy derült fény, hogy a gyerekekkel Spanyolországba menekülő nő kisfiának dolgozatot kellett írnia az iskolában. Mivel a gyerek akkor még nem ismerte jól a nyelvet, ezért a tanára azt kérte, hogy magyarul írja le, hogy mi az, ami a legjobban nyomasztja.

A fú pedig közel húsz oldalon keresztül, a legapróbb részletekig leírta, hogy milyen rémségeket művelt velük az apja. Hogy átkísérte az apja a másik szobába, letépte róla a nadrágot, és azt mondta neki, hogy ez egy kicsit szokatlan, és új dolog lesz, de majd meglátja, hogy nem is olyan rossz. A szexuális bántalmazás pedig többször is megismétlődött. Amikor már volt annyi ereje, hogy ellenálljon az apjának, akkor a lány testvéreivel fajtalankodott.

Az elsőfokon 15 fegyházra ítélt férfit lőfegyverrel való visszaélésben és sikkasztásban is bűnösnek mondta ki a bíróság, mert engedély nélkül tartott revolvert és töltényeket.

A másodfokú ügyészség súlyosabb minősítésért és súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett, mert eltúlzottan enyhének tartják a büntetést. A férfival szemben kiszabható halmazati büntetés felső határa 25 év, s az irányadó középmérték 15 év. A büntetéskiszabási körülmények között rendkívül nagy nyomatékkal bír mindhárom gyerek vonatkozásában a folytatólagosság, mivel az számtalan részcselekményt foglal magában, s nagy nyomatékkal bír az is, hogy mindhárom áldozat súlyosan traumatizálódott az elkövető abúzusa következtében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.