Élő Belföld

Orbán Viktor: Az én szülői szabadságomat korlátozza a liberalizmus

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Ha mi rendeznénk, normális olimpia lenne

Magyarország ma egy nyitott ország, Japán meg egy zárt ország, így sajnálja Orbán, hogy nem hazánk rendezi ezt az olimpiát, mert szerinte ha mi rendeznénk, semmi akadálya nem lenne, hogy a verseny normális körülmények között valósuljon meg.

Szabad-e kötelezővé tenni az oltást?

Azzal kapcsolatban, hogy az egészségügyi dolgozók oltását kötelezővé lehet-e tenni, elmondása szerint Orbán is „húzta a száját”, de mint mondta, Kásler meggyőző érveket mutatott be, és olyan helyzetben vagyunk, hogy az ilyen intézményekben dolgozók esetében vállalható erkölcsileg is az oltás kötelezővé tétele.

Mi lesz a gyerekek oltásával?

Oltási akcióval indul majd a szeptemberi iskolakezdés: „a tanév úgy fog kezdődni, hogy az első egy-két napban a 12 év feletti gyermekeket beoltjuk”.

Az idősekkel ismét külön kell foglalkozni

Fel fogják keresni azt a 15 százaléknyi idős embert, aki nem oltotta be magát. Elbeszélgetnek velük, megpróbálják meggyőzni őket, hogy oltassák be magukat. „Szabad ország vagyunk, úgy döntenek, ahogy jónak látják”, tette hozzá.

Hogy áll a járvány Magyarországon?

23 deltásunk van és 2 gammásunk van – jelezte Orbán a delta variáns megjelenésével kapcsolatban. Egyúttal emlékeztetett, hogy Magyarország is biztosan „része lesz” a negyedik hullámnak.

Pegasus-botrány

Felvetődött az interjú során a nemrég kirobbant Pegasus-botrány, de Orbán Viktor rövidre zárta a kérdést, szerinte Pintér Sándor belügyminiszter már mindent elmondott az ügyben.

Figyelemelterelés a népszavazás?

Nem hiszem, hogy a magyar embereket így le kéne nézni – hangoztatta Orbán a felvetésre. Mint mondta: a magyar politika mindig több kérdésről szól. A miniszterelnök reméli, hogy még a választások előtt, januárban vagy februárban le is tudják bonyolítani a népszavazást.

Mi a helyzet a helyreállítási alappal?

Tudják késeltetni, de nem tudják nem ideadni – mondta Orbán. Elmondása szerint közel voltak a megállapodáshoz, de „hirtelen a gyermekvédelmi törvény elfogadásával nagyon korruptak lettünk”.

Ismertette a kormány döntését is, miszerint a gazdaságvédelmi alapon belül létrehozzák a magyar helyreállítási alapot és elindítják azokat a programokat, amelyeket az európai helyreállítási alap finanszírozna

A miniszterelnök szerint „világok harca ez”, de meg fogják nyerni ezt a csatát.

A zsarolás elfogadhatatlan

Az én szülői szabadságomat korlátozza a liberalizmus – fogalmazott Orbán, aki úgy vélekedett, hogy azt kell tudomásul venni, hogy tisztelni kell a világ nemzeteit, és nem lehet úgy tisztelni, hogy a népet és a kultúráját nem tiszteli valaki. A zsarolást elfogadhatatlannak tartja.

A gyerekekkel más a helyzet, mint a felnőttekel

Orbán azt mondja, a magyarok úgy gondolkodnak, hogy a felnőttek azt csinálnak amit akarnak, de a gyerek már egy „különböző ügy, nem tartozik ebbe a körbe”. A miniszterelnök szerint a gyerekekkel a felnőttek nem tehetnek meg akármit, illetve a gyerekeknek azért vannak szüleik, hogy megvédjék ezeket a gyerekeket, az állam meg azért van, hogy segítse ezeket a szülőket.

Olvasói sztorik