Dobrev Klára szerint a Fidesz agymenései már nem érdekelnek senkit, a párt 2,5 milliós szavazóbázisából is csak a keméymag vevő a bírálatokra adott konteókra, a gyurcsányozásra, sorosozásra, brüsszelezésre. A 168 Órának azt mondja, a választókat főleg a brutális infláció, a benzinár és az érdekli, miként lehet majd kormányozni a kétharmados törvények ellenében, hogyan szerzik vissza az elsinkófált vagyonokat.
A DK miniszterelnök-jelöltje az előválasztást megelőző pártalkukat természetesnek és tisztességesnek tartja és azzal magyarázza, hogy azok nélkül az ellenzéki pártok magukat véreztetnék ki a jövő évi választás előtt. A versenyhelyzetben is vigyázniuk kell egymásra, mert a Fidesszel „nem lesz tisztességes” a verseny.
Szerinte ugyanis az új kormányfőnek egypercnyi kegyelmi ideje sem lesz, mindenben előre meg kell állapodni és fel kell készülni mindenre, mert nem lehet tisztességes átadás-átvételre számítani. Az árnyákkormány erőt sugalló lépés, ami a felmérések szerint 200-250 ezer bizonytalan szavazónál döntő lehet.
Ha Jakab Péter nyeri az előválasztást, ő is beáll mögé, mert az a tét, hogy ha Orbán Viktor marad, akkor lassan kivezeti az országot az Európai Unióból Türkmenisztán és Oroszország felé. Szerinte ez jobban érdekli az ellenzéki választókat is, mint a Jobbik múltja, mert számukra
Orbán legyőzése nem zsurnalisztikai kérdés, hanem politikai szükségszerűség.
Dobrev Klára szerint az ellenzéknek, ha győz, az őrültebbnél őrültebb forgatókönyvekre is fel kell készülnie. Arra is, ha Áder János nem ad kormányalakítási megbízást, nem hívja össze az Országgyűlést és Matolcsy György hirtelen egekbe emeli az alapkamatot. Erre is lesz megoldásuk, ahogy arra is, hogy az Alaptörvény illegitim passzusait hatályon kívül helyezzék, az új alkotmányt pedig népszavazással erősítsék meg.
Ne csináljunk már úgy, mintha Magyarországon jogállam lenne. A mostani Alaptörvény nem a nemzet törvénye: egy párt fogalmazta meg, ugyanaz a párt szavazta meg, amely a legcsekélyebb erőfeszítést sem tett arra, hogy a törvényét széles körű támogatás övezze.
Dobrev Klára szerint Orbán Viktor alkotmányos trükkökkel bebetonozta hatalmát, ezért nem elég legyőzni a választáson, a rendszerét kell darabokra szedni, hogy soha többé ne épülhessen Magyarorságon se fideszes, se szocialista, momentumos, jobbikos, DK-s, LMP-s NER.