Belföld

Megszólalt az elütött közteres, aki 50 méteren át küzdött az életéért a motorháztetőn

Mint korábban megírtuk, egy férfi vasárnap elütött és csaknem 50 méteren keresztül a motorháztetőn vitt egy közterület-felügyelőt, aki társával igazoltatni akarta őt az óbudai Hídfő utcában.

A Blikk most megszólaltatta az elütött közterest, aki így emlékszik a történtekre:

„Észrevettük, hogy a fekete audis azon a téren áll, ahova csak engedéllyel szabad behajtani. Amikor meglátott, elindult kifelé az irányunkba, mi pedig igazoltatni akartuk. Fel akartam tartóztatni, a karommal jeleztem neki, ekkor ugyan megállt, de a sofőr nem volt együttműködő. A járőrtársam elkérte a papírjait, én pedig fényképeket készítettem a kocsiról és róla is. Az iratait végül át sem adta, idegesen viselkedett. Időm sem volt kitérni előle, az egyensúlyomat vesztettem és felkerültem a motorháztetőre.

Próbáltam fogást találni, ekkor meg tudtam kapaszkodni a motorháztető peremébe. Ezután intenzíven gyorsított, csikorgó kerekekkel és felbőgő motorral indult el az úton. Erősen kapaszkodtam, 50 méteren át küzdöttem a motorháztetőn az életemért. Ösztönösen szorítottam, hogy nehogy a jármű alá kerüljek. Végül egy hirtelen kanyar után lerepültem, ő pedig segítségnyújtás nélkül elhajtott

– nyilatkozta 32 éves Richárd, aki kilenc éve szolgál közterület-felügyelőként.

„Amikor felvettem az egyenruhát, tisztában voltam vele, hogy minden megtörténhet. Volt már dolgom felgyulladt autóval, egyszer meg is támadtak, kocsival pedig már sodortak el, de ez volt a legdurvább, ami eddig történt velem. Most egy kis pihenésre van szükségem, de később biztosan folytatom a szolgálatot” – mondta a történteket könnyebb sérülésekkel megúszó férfi.

A helyszínről elhajtó 22 éves V.L. Zsolt hétfőn maga jelentkezett a rendőrségen, ahol őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik