Belföld koronavírus

Az idősek 15 százaléka még nincs beoltva Magyarországon

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának kedden.

Galgóczi Ágnes az MTI tudósítása szerint felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem olttatták be magukat. Közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben, tette hozzá.

Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát

– emelte ki, hangsúlyozva, hogy a további járványhullámot is csak az oltásokkal lehet megakadályozni.

Az osztályvezető kitért arra is, hogy Magyarországon több mint 5 millió 573 ezren megkapták valamely oltás első és 5 millió 311 ezren az oltás második dózisát is, így a magyar lakosság 55 százaléka védettnek számít, míg az európai átlag 41 százalék.

Galgóczi Ágnes szerint azonban „nem dőlhetünk hátra”, hiszen a delta variáns újabb járványhullámot indíthat el. Kiemelte: a legfontosabb, hogy azokat az embereket megvédjék, akik leginkább kitettek a fertőzés veszélyének és súlyos lefolyású betegség kockázatának.

Kapcsolódó
Átcsúsztunk a rosszabbul álló európai országok közé az első oltások arányával
A teljes védettséget tekintve viszont jól állunk, igaz, ez a tavaszi rohamnak köszönhető. Heti vakcinaösszegző.

A járványügyi szakember kitért arra, hogy egyik védőoltás sem ad száz százalékos védelmet, de a kórházba kerülést, a betegség súlyos lefolyását megakadályozhatja.

Kitért arra, hogy hárommillió ember még nem kérte a védőoltást Magyarországon, az idős korosztály 15 százaléka nincs beoltva koronavírus ellen.

A krónikus betegek, az idősek védelme a legfontosabb, ezért arra kérnek mindenkit, éljenek az oltás lehetőségével, emelte ki.

Galgóczi Ágnes emlékeztetett: a felnőttek mellett a 12 évesnél idősebbeknek is elérhető a védőoltás, egyben arra kérte a szülőket, regisztráljanak és olttassák be gyermeküket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik