Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának volt vendége Hende Csaba, ahol azt mondta az LMP-s Ungár Péterről: „Ha Ungár bekerül a parlamentbe, a megfelelő pillanatban át fog ülni a Fideszhez. Ez olyan biztos, mint ahogy én itt ülök.”
Hende teóriáját azzal támasztotta alá, hogy ti. Ungár „a mi kutyánk kölyke, hogy úgy mondjam”. Ezzel a korábbi honvédelmi miniszter arra utalhatott, hogy Ungár anyja Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Orbán Viktor egyik ideológusa, bizalmasa.
Hende egyébként annak a Vas megyei körzetnek a fideszes képviselője, ahol Ungár Péter is elindul az ellenzéki előválasztáson, és a különböző közvélemény-kutatások szerint van is esélye nyerni a DK-s Czeglédy Csaba ellen, noha kettőjük párharca feltehetően szoros lesz.
Ungár saját Facebook-oldalán reagált Hende Csaba tegnapi állítására:
Hende Csaba ma egy új szintet lépett saját maga parodizálásában: egy ideig csak arról beszélt lépten-nyomon, hogy milyen remek jelöltnek tart, talán azt remélve attól, hogy saját népszerűtlenségéből rám is ragad valami. Miután ezt nem érezte elég hatékonynak, ma az Egyenes Beszédben azt hazudta, hogy ha én nyerem a választást átülök a Fideszbe. Most arról tekintsünk el, hogy a kétségkívül nem a humoráról ismert Hende Csaba is kinevette magát az interjú végén. Az azonban optimizmusra ad okot, hogy szűk egy évvel a választások előtt a kormánypárt oda jutott, hogy leginkább saját magukkal próbálják meg ijesztgetni a szavazókat.
Hende Csabának pedig üzenem: látva a teljesítményét, ha fiatal koromban a karriervágy miatt a Fideszbe, és nem az LMP-be lépek be, most könnyen lehetnék a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. De mivel többek között akkor most saját magamat kéne buzizni ebben a kampányban, ellenzéki politikus lettem, és vele szemben én még soha nem is hagytam cserben a politikai közösségemet.