Belföld

Elítélték a férfit, aki összevert egy utast a csepeli buszon, mert rosszul viselte a maszkot

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Gyorsított eljárásban ítélte el a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság azt a súlyos testi sértés kísérletével vádolt férfit, aki tavasszal megvert egy utast a csepeli buszon a helytelen maszkhasználat miatt.

A megvert utas április 18-án dél körül szállt fel a Csepel irányából Kőbánya-Kispestig közlekedő autóbuszra, amelyen a gyanúsított is utazott. Az utas a járványügyi intézkedéseknek megfelelően maszkot viselt, azonban nem szabályosan, ugyanis a maszk a száját és az orrát nem takarta, az állára volt letolva. A férfi így ült le a négyes ülések egyikére, éppen a későbbi támadójával szemben.

A terhelt ingerülten rászólt a férfira, hogy vegye fel a maszkját. Az elkövető és a másik utas között ekkor szóváltás alakult ki, amelynek során a férfi felugrott a helyéről, és rátámadt a másik férfira, az egyik karját leszorította, majd kilenc alkalommal a fején, az oldalán, valamint a hátán is megütötte őt.

Miután a másik utas a földre került, még legalább négy alkalommal a lábon és fenékbe rúgta. megvert férfi nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A bíróság egy év börtönre ítélte a bűnösségét beismerő támadót, de a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik