Belföld

Olyan tanárokat faragnának, akik nem tudnak többet a NAT anyagánál

A felesleges, vagyis a szélesebb körű tartalmakat törölni kell a pedagógusok egyetemi felkészítéséből.

A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal múlt heti ülésén terítékre került a pedagógusképzés átalakítása, a tervekből pedig az látszik, hogy a kormány két legyet akar ütni egy csapásra. A Népszava szerint a pedagógushallgatók felkészítését csakis az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szellemében végezhetnék az egyetemek, megalapozva az iskolai oktatás kormány által helyesnek vélt irányvonalát. Illetve a tanároktatás követelményeinek könnyítésével visszaszoríthatják a jelentős lemorzsolódást, így több hallgató juthat el a diploma megszerzéséig.

Azt, hogy a tanár szakos hallgatóknak szánt tanegységek valóban NAT-kompatibilisek legyenek, azt az egyetemi Neptun tanulmányi rendszeren keresztül fogják ellenőrizni.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás – aki maga is részt vett a kerekasztalon – úgy véli, azzal, hogy a tanárképzést szigorúan a NAT-hoz kötnék, jelentősen szűkítenék annak a lehetőségét, hogy más, a NAT keretein túlmutató, szélesebb körű ismereteket is taníthassanak a pedagógusok a diákoknak.

A PSZ alelnöke szerint a képzés „lebutítása” és a képzési és kimeneti követelmények könnyítése valóban több tanárdiplomás fiatalt eredményezhet, de a minőség rovására. Totyik Tamás úgy látja, ha a kormány tervei a jelenlegi formájukban megvalósulnak, egy középiskolai tanárnak nem kell majd a középszintű érettségire való felkészítésnél többet tudnia.

Ezt támasztja alá az a minisztériumi levél is, amit néhány hete kaptak meg a tanárképző egyetemek tanszékvezetői. A Népszavához is eljutott dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a NAT-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak akkor maradhatnak a képzési és kimeneti követelmények között, ha azok „pedagógiai hozzáadott értéke nélkülözhetetlen”, továbbá „a felesleges, köznevelési tartalmakat nem érintő, azaz a köznevelési célból nem indokolt részeket törölni kell”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik