Belföld

Tízmillióval húzta le a gyógyulni vágyó átvert nőt egy cégvezető

police.hu
police.hu

Őrizetbe vették a zuglói nyomozók azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint milliókkal csapott be egy idős asszonyt. A fiatal nem először károsíthatott már meg idős embereket.

A 26 éves K. Zoltán egy gyógyhatásúnak mondott holmikat forgalmazó cég vezetőjeként találkozott a 85 éves asszonnyal még tavaly novemberben. A néni korábban is többször vásárolt eszközöket, amelyekről azt állították neki, hogy gyógyító hatásúak.

A férfi lakásán kereste fel a nyugdíjast, és azt ígérte, segít visszaszerezni a drágán vett termékek árát. Amikor egy újabb alkalommal meglátogatta a nénit, ügyvédi költségre hivatkozva több mint tízmillió forintot vitt el tőle, hogy majd jelentkezik a visszajáróval. Az asszony idén áprilisáig várt, végül feljelentést tett.

K. Zoltánt jelentős kárt okozó csalás megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A gyanúsított, aki ellen hasonló csalások miatt több eljárás folyt korábban, tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik