Belföld

Száz rendőr csapott le a kamu webáruházakat működtető csalókra, akik több mint 3500 vevőt vertek át

police.hu
police.hu

Összehangolt akció keretében összesen 12 helyszínen csapott le a rendőrség, amely során 14 személyt állítottak elő, aki hamis webáruházakat üzemeltettek, és vertek át több ezer vásárlót – derült ki a rendőrség honlapjáról.

Mint írták, a közvélemény számára eddig láthatatlan nyomozás a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon kezdődött azután, hogy két csaknem kétszázezer forintos kárt tartalmazó feljelentéshez rövid idő alatt több száz hasonló érkezett az ország minden részéről.

Ezt követően a bűnügyet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyon elleni bűncselekmények felderítésére szakosodott egysége, a Gazdaságvédelmi Osztály vette át. A sértettek mindegyike webáruházból vásárolt termékeit hiányolta, miután az előre átutalt vételár ellenében hiába várta megrendelésének érkezését, ráadásul a cég is elérhetetlenné vált.

Kapcsolódó
Lecsapott a rendőrség a csaló webáruházláncra – hajnali razzián voltunk
Több hónapos előkészítés után 12 helyszínen zajlott az összehangolt akció.

A nyomozás kezdetén kiderült az is, hogy a csapat egy korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. kerületi Rendőrkapitánysága által elrendelt büntetőeljárásban is érintett, annak a csalási ügynek jelenleg több mint 870 sértettje ismert.

A XVI. kerületi nyomozók egy tavaly november végén tett feljelentés alapján eredtek az akkor még ismeretlen tettesek nyomába. Kiderítették, hogy a vizna.hu webáruház működtetői egy hét leforgása alatt 870 embert vertek át közel 50 millió forint kárt okozva. Főként háztartási kis-, és nagy gépek, híradástechnikai eszközök, bútorok, konyhai gépek, építőanyagok iránt érdeklődő megrendelők estek áldozatul. A rendőrök a csoport több tagját azonosították, miközben kihallgattak több mint 600 sértettet. A vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében zároltattak közel 4 millió forintot azon a bankszámlán, ahová az átvert megrendelők előre átutalt pénze folyt be.

Kapcsolódó
Csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a vizna.hu ügyében
Ez az a webáruház, aemlyik csak a pénzt szedte be, árut nem küldött.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vezetésével, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda bevonásával végzett felderítés felszínre hozta, hogy a csalásokra létrehozott weboldalakat rövid ideig, sokszor csak 1 hétig működtették. Az első vevői reklamációk beérkezésekor megszüntették és más domain-névvel, más cégnévvel, bankszámlaszámmal, de ugyanazon célból újat hoztak létre. A legutoljára megalkotott buypoint.hu működési idejéből nem sok maradt hátra, ezért az a döntés született, mielőtt az eltűnik és egy vadonatúj webáruház újabb áldozatokra kezdene vadászni, lecsapnak a csapatra.

Mint írták, a 2021. június 30-ai akció hajnalán 45 szolgálati kocsival 100 rendőr indult meg egyszerre a két megyei és a fővárosi lakcímekre. Az elfogások között ugyan földrajzilag több száz kilométeres távolság is volt, ám egy időben, egyszerre nyíltak a lakásajtók.

A percre pontosan, előre megszervezett és mintegy 2 óra alatt végrehajtott rajtaütésben nyomozók nagy értékű gépjárműveket, mobiltelefonokat, számítógépeket, laptopokat, okostelevíziókat, ékszereket, készpénzt foglaltak le több tízmillió forint értékben, valamint több mint 10 millió forintot zároltak bankszámlákon a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.

Összesen 14 személyt fogtak el 12 helyszínen. A megbilincselt célszemélyeket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Róna utcai objektumába szállították, ahol kihallgatták őket.

A csalássorozat elkövetői előre leosztott szerepek szerint ténykedtek: beszervezők, strómanok, weblapszerkesztő, pénzfelvevők. Volt, aki a háttérben maradt és az árnyékból intézte teendőit, volt, aki hetente változtatta hajszínét, vagy éppen a bankjegykiadó automatákból történő pénzfelvételkor sajátságos ruhát (melegítőnadrág, kapucnis felső, szájmaszk) öltött abban bízva, hogy nem ismerik fel.

A BRFK és a Pest MRFK nyomozásai alapján

  • a vizna.hu,
  • a larte.hu,
  • a topbuy.hu,
  • a balne.hu,
  • a gente.hu,
  • valamint a buypoint.hu.

weboldalon keresztül vásárló és átvert áldozatok száma – a rendőrség tudomása szerint – jelenleg 3572. Az eddig összesített kár megközelíti a 150 millió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik