Belföld

Videón, ahogy kirángatják az eladott autóból a vevőt és elviszik a kocsit

Rablás miatt emelt vádat a Hatvani Járási Ügyészség azokkal a tettestársakkal szemben, akik miután eladtak a sértettnek egy autót, további pénzt követeltek tőle a szerződés átadásáért. Miután ezt nem kapták meg, az egyikük kirángatta a vevőt a tulajdonából, majd a társával együtt elhajtottak a helyszínről a kocsival.

2019 novemberében az egyik vádlott eladásra kínált egy LADA 1200 S típusú gépjárművet, melyre rövid időn belül jelentkező is akadt. A felek november 27.-én délben egy hatvani benzinkúton beszéltek meg találkozót az üzlet nyélbeütése céljából. A jármű megtekintése után megállapodtak a 140 ezer forintos vételárban, és a töltőállomás vendégterében megkötötték a szerződést, aláírták a papírokat, melyen az elsőrendű vádlott eladóként, a cinkostársa pedig tanúként szerepelt.

Az autóhoz történő visszatérés során az eladó közölte a vevővel, hogy a megkötött adásvételi szerződést csak további 100 ezer forint kifizetése esetén fogja átadni neki. A vevő a követelésnek nem tett eleget és beült a megvásárolt járművébe. Ekkor az eladó fogta és kirángatta őt a vezetőülésből, majd ellökte az autótól, ezt követően tettestársa beszállt a volán mögé és megvárta, amíg társa is beül mellé, majd az eladott autóval távoztak a helyszínről.

A Hatvani Járási Ügyészség két év hat hónap börtönt kért a bűnügyi felügyelet alatt lévő elkövetőkre arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket és lemondanak a tárgyalásról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik