Belföld

Soroksár méregdrága nyilvános vécéje előtt élőzött Hadházy Ákos

Soroksár önkormányzata a luxuslakások esetében szokásos, 1,1 milliós négyzetméteráron alakít ki nyilvános vécét a kerület központjában lévő HÉV-megállóban – legalábbis ezt állítja Hadházy Ákos, aki a helyszínen mutatta be a beruházást.

A független országgyűlési képviselő csütörtöki korrupcióinfóján az épülő vécé előtt élőzve azt mondta, hogy a momentumos Koncz Róbert, a soroksári képviselő-testület pénzügyi bizottságának külsős tagja készített részletes dokumentációt az ügyről.

Soroksáron régóta téma, hogy a Hősök terén szükség van egy nyilvános vécére, amit az önkormányzatnak kellene megépíteni. A terv megvalósításának már többször neki is futottak, de eddig nem lett belőle semmi. Most azonban a HÉV-megálló épületének egy részét kibérelték az illemhely céljára.

Soroksár a MÁV-HÉV Zrt.-vel 17 éves bérleti szerződét kötött a 27 négyzetméteres területre. A helyiséget ugyan át kell alakítani, de egy kisebb vécé már volt itt, tehát a közműcsatlakozások rendelkezésre állnak. A bérleti szerződés határozott időre szól, de mindkét fél felmondhatja a szerződést.

2018-ban elkészültek az első tervek, amelyben már akkor is 20,5 millió plusz áfa költségre becsülték fel a vízvezetékkel rendelkező helyiség berendezésének költségeit. A végleges kivitelezési szerződésbe azonban ennél is magasabb összeg, 24,6 millió forint plusz áfa került, ami bruttó 31,2 millió forintos kiadást jelent. A kivitelező a Bolyky-Épker Kft. lett, amelyről a képviselő azt állította, hogy több korábbi önkormányzati projektben is feltűnt.

A helyi képviselő és Hadházy elmondták, a költségvetésben szereplő tételeket megmutatták több vállalkozónak, akik egyértelműen túlárazottnak tartják a költségtételeket. A visszajelzések alapján azt is állították, hogy sok tétel teljesen feleslegesen vagy ellenőrizhetetlenül került a tervekbe.

A momentumos képviselő adatai szerint számos tétel az anyagköltségek között a piaci ár duplájáért lett elszámolva. A korrupcióinfó oldal szerint ilyen tétel egyebek mellett több szaniterberendezés, a vizelde, a vécé, de az ajtólap és a pelenkázó is.

A 24.hu megkereste Bese Ferenc soroksári polgármester irodáját, hogy megtudjuk, valóban 1,1 milliós négyzetméteráron készül-e az új illemhely, illetve, hogy tényleg túlárazás történt-e. Amint megérkezik az önkormányzat válasza, frissítjük a cikket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik