Belföld

Rossz emberrel kezdett az újbudai trafikban sört és bevételt követelő férfi

police.hu
police.hu

Elfogták a budapesti rendőrök azt a férfit, aki vasárnap délelőtt 10 óra 50 perc körül ki akart rabolni egy dohányboltot Újbudán, ám az eladó határozottsága és lélekjelenléte miatt üres kézzel távozott.

A férfi egy 30 centiméteres csavarhúzóval a kezében ment be a trafikba, ahol magához vett egy doboz sört, és a csavarhúzó hegyét az eladó felé tartva a pulthoz lépett. Az alkalmazottnak ekkor azt mondta, hogy „Ez kemény lesz.”, majd az üzlet teljes bevételét követelte tőle.

A pénztáros erre határozottan közölte a férfival, hogy már úton van a biztonsági szolgálat. A rabló ekkor az üzlet kijárata felé indult a doboz sörrel, az eladó azonban rászólt, hogy azt hagyja ott, mert nem fizette ki, a férfi pedig megvált az italtól és távozott.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 27 éves T. Márkot, majd elfogták és előállították az újbudai kapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. T. Márk elismerte a bűncselekmény elkövetését. A férfit őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

A nyomozók az elkövetéshez használt csavarhúzót is megtalálták és lefoglalták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik