Belföld

Rejtélyes idegenre fogná apja megölését Szilágyi István fia

Kallos Bea / MTI
Kallos Bea / MTI

Hétfőn az előkészítő üléssel megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken annak a különös kegyetlenséggel, és bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel vádolt Sz. Péternek a büntetőpere, aki tavaly májusban egy kalapáccsal verte agyon az édesapját, a színész Szilágyi Istvánt.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi a mostani előkészítő ülésen is azt mondta, hogy nem ő volt az elkövető, s azt állította, hogy egy házba belopózó idegen a felelős az apja haláláért.

A pszichés problémákkal kezelt Sz. Péter a szülei  XVII. kerületi családi házában élt. Többször is bántotta részegen az apját, de mivel az apja nem jelentette fel, ezért egy esetet leszámítva nem is indult vele szemben büntetőeljárás ezek miatt.

Kapcsolódó
Szilágyi István fia azt állítja, hogy az édesapja támadt rá és ő csak védekezett
A 49 éves férfit elmegyógyintézetbe vitték a letartóztatásáról döntő meghallgatása után.

Tavaly május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte az édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. A színész olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A nyomozás során kiderült, hogy Sz. Péter az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, mielőtt reggel rátámadt az apjára. Szilágyi fia a kihallgatása során azt állította a rendőröknek, hogy az édesapja támadt rá és ő csak védekezett.

Az ügyészség életfogytiglant kért a vádlottra azzal, hogy csak 25 év múlva bocsáthassák leghamarabb szabadságra feltételesen. Sz. Péter az előkészítő ülésen is tagadta a bűnösségét. A következő tárgyalás október 15-én lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik