Belföld

Orbán: Három veszély fenyegeti az országot

Orbán Viktor Facebook-oldala
Orbán Viktor Facebook-oldala

Orbán Viktor nem fogta vissza magát idei évzáró beszédében Debrecenben – írja a Magyar Nemzet. A miniszterelnök a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén tartotta meg évzáró beszédét Debrecenben, a lap szerint pedig Orbán többek közt arról beszélt, hogy az elmúlt évben nemcsak egészségügyi, de gazdasági és szociális válság is volt, amely „súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat”.

A miniszterelnök úgy véli, hazánk ezt a „tripla válságot” európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte, szerinte megnyertük az európai oltási versenyt, Európában Magyarországot tartja a legjobban átoltott országnak.

Orbán elmondta, az, hogy más országokhoz képest egy-másfél hónappal korábban tudták újraindítnai az országot, gazdasági növekedésben minimum egyszázalékos többletet jelent.

A miniszterelnök a Magyar Nemzet szerint beszédében a közelgő választások kapcsán „útba igazította a képviselőket és harcra szólította társait”, a központi szerepet pedig Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kapta. A miniszterelnök szerint

a kampányban elég, ha az igazat mondják a jelöltek, ami nem más, mint hogy valójában a Gyurcsány a főnök.

Orbán szerint ő az igazi ellenfél, Karácsony Gergely és a többiek csak „epizódszereplők”.

Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!

– fogalmazott Orbán.

A miniszterelnök szerint továbbá „Karácsonynak nem a Fidesszel van vitája, hanem a való élettel, a múltjában rejlő hazugságokkal, a nyelvtudás hiányával és a városvezetéssel”.

Orbán a beszédében kijelentette:

a járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik