Belföld koronavírus

Merkely: a védettség és az antitestszint között nincs egyértelmű összefüggés

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

A védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni – mondta a Semmelweis Egyetem rektora kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Merkely Béla közölte: ennek egyik oka, hogy az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására.

Nagyon fontos, hogy a két oltás legyen meg, ha megvan a két oltás, akkor a klinikai hatékonyság a súlyos lefolyású megbetegedéssel szemben százszázalékos, és ez a lényeg

– fogalmazott.

Hozzátette: az oltás után folyamatosan csökken az antitestszint, de továbbra is vannak úgynevezett memóriasejtek, amelyek „indítják a sejtes immunitást”, ha erre szükség van.

Azt a két oltást, azt meg kell kapni a vállunkba, ha megvan, hátra kell dőlni, és nem kell antitestet vizsgálni

– jelentette ki Merkely Béla.

A rektor felajánlotta, hogy ha valakinek nincsenek antitestjei a két oltást követően, akkor őt a Semmelweis Egyetemen – a kapacitásuk mértékéig – egy speciális teszttel ingyen megvizsgálják. Éppen tegnap írtunk azonban arról a kínai vakcinával oltott nyugdíjas orvosról, akinek a Merkely által javasolt antitesttesztje is negatív lett:

Kapcsolódó
A Merkely Béla által javasolt ellenanyagtesztje is negatív lett a kínai vakcinával oltott orvosnak
Félezer negatív negatív eredményt töltöttek már fel abba a Facebook-csoportba, ahol a Sinopharmmal oltottak antitestvizsgálatait gyűjtik. Képviselőiket fogadta Karácsony Gergely, és a hatósággal is leveleznek, előrelépés azonban nincs az ügyükben.

A műsorban elhangzott az is, hogy 140 ezer olyan ember lehet Magyarországon, akik nem vették fel a második oltást. Merkely Béla szerint az első oltás is véd, bár nem olyan hatékonyan, mint a kettő. Azt javasolta, hogy aki kihagyta a másodikat, pótolja azt akár 10-12 hét után is, de ősz előtt mindenképpen.

Koronavírus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik