Belföld

15 év fegyházat kaptak a 11 évvel ezelőtti szerepjátékőrült pilisi gyilkosok

Tizenöt év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a két férfit, akiket azzal vádolnak, hogy 2010-ben egy szerepjáték álcájával a pilisi erdőbe csalták, majd kivégezték a barátjukat. A vád szerint egy korábbi adósságuk miatt végeztek vele.

Az eljárás azért húzódott ilyen sokáig, mert a holttestből alig maradt valami, így a halál okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. Mivel nem volt bizonyíték, ezért a rendőrség annak idején lezárta az ügyet, később azonban újraindították a nyomozást, és öt évvel a gyilkosság után végül vádat emeltek, miután egy barátjuk a két férfi ellen vallott.

A Budapest Környéki Törvényszék 2016-ban és 2018-ban hirdetett először ítéletet az ügyben. De mivel az első és a megismételt eljárás során hozott döntést is hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla, így az ügy 2018-ban ismét a Budapest Környéki Törvényszéken indult újra.

Kapcsolódó
Ötödször engedték ki a börtönből a pilisi gyilkosság vádlottjait
Életfogytiglant kaptak tavaly. Agydaganatot kapott az egyik fiú édesanyja.

Az áldozat, Krisztián 1990-ben költözött édesanyjával Romániából Magyarországra, és 2006 és 2009 között telefonos értékesítőként dolgozott. Ezt követően azonban nem volt bejelentett munkahelye és többféle küzdősportban is kipróbálta magát, valamint rendszeresen részt vett túlélőtáborokban és szerepjáték jellegű foglalkozásokon, így került kapcsolatba a későbbi támadóival.

M. Gergelynek, az elsőrendű vádlottnak ugyancsak a különböző szerepjátékok töltötték ki az életét. Barátja, T. András is rajongott a videós szerepjátékokért. A két barát a Gyűrűk ura világában érezte igazán jól magát. Egy ilyen játék alkalmával ismerték meg Krisztiánt, akit egy idő után árulónak tartottak és több szúrással megöltek a vád szerint. 

A két vádlott a korábbi eljárások során mindössze annyit volt hajlandó beismerni, hogy találkozott aznap reggel Krisztiánnal Budapesten. Azt mondták, már korábban megbeszélték, hogy elmennek játszani, de a barátjuk meggondolta magát és végül nem ment velük.

A két férfit 15 év fegyházra ítélték társtettesként elkövetett emberölés miatt. M. Gergely és védője nem vett részt az ítélethirdetésen, a másik vádlott és védője fellebbezett a döntés ellen, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt tartott fenn a nyilatkozata megtételére. Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik