Belföld

Négy különböző védettségi igazolványt kapott, de mindegyik érvénytelen volt

Négyszeri kérvénye ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott igazolványt küldte ki egy idős zuglói asszonynak, írja az Atv.hu. 

Az első védettségi igazolványa után majdnem minden hónapban kapott még egy kártyát, közel három hetenként, mesélte Kiss Béláné Irén. A probléma az volt, hogy mindegyiken a már lejárt személyi igazolványának száma szerepel. Ezt jelezte is a kormámyhivatalnak, de a helyi önkormányzathoz irányították, hogy töltsön ki egy reklamációs papírt.

Két hét után megkaptam egy védettségi igazolványt, ami ugyanolyan rossz volt, mint az első, akkor megint kezdődött elölről: bementem, hogy mégsem jó, megint nem jó. Ez háromszor megismétlődött

– mondta.

A kormányhivatal minden védettségi igazolvánnyal kapcsolatos problémás esetet kivizsgál – írta az Atv kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A szaktárca közlése szerint a védettségi igazolvány ügyében személyesen a kormányablakokban, illetve az ügyfélkapun keresztül lehet bejelentést tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik