Belföld

Tömegverekedéssel végződött egy nógrádi keresztelő

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség azzal a négy férfival  – köztük egy fiatalkorú – szemben, akik egy keresztelőt ünnepeltek egy nagybárkányi kocsmában, majd összebalhéztak egy közelben szórakozó társassággal, és megverték azok rokonait.

A három testvér és sógoruk tavaly október 23-án egy keresztelő ünnepség után iszogattak az egyik nagybárkányi kocsmában, amelytől nem messze egy másik társaság éppen születésnapot ünnepelt.

A születésnapot ünneplő társaság egyik tagja a kocsma előtt dohányzott, ezt meglátva az egyik testvér kért tőle egy cigarettát, ám mivel csak az éppen szívott cigarettát kaphatta volna meg, feldühödött, s szidni kezdte a férfit, majd torkon ragadta.

A dohányzó férfi hazaérve beszámolt a bántalmazásról családjának, akik rögtön a kocsmába siettek, és számon kérték a társaságot a történtek miatt. A négy férfi erre botokkal, lapátokkal támadt az érkezőkre, és mindenkit ütöttek-rúgtak akit csak értek. A verekedés hírére a bántalmazottaknak a helyszínre érkező újabb két családtagja sem járt jobban, a konfliktust kezdeményező férfi ugyanis őket is elverte.

A pórul járt család egyik tagja súlyos, míg másik kettő könnyebb sérüléseket szerzett, ám az ő esetükben a súlyosabb sérülések elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. A kocsmai társaság még a rendőrök kiérkezése előtt távozott a helyszínről.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a négy elkövetővel szemben, velük szemben szabadságvesztés, közérdekű munka és elzárás kiszabását, a fiatalkorúval  szemben pedig javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik