Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal az a 42 éves férfival szemben, aki megkéselte az élettársát azért, mert nem nézte el neki, hogy lopott.
A pár egy angyalföldi lakásban élt. Együttélésüket konfliktusok terhelték, és a férfi többször is bántalmazta a nőt. Ezek miatt több esetben büntetőeljárás is indult ellene.
A nő tavaly október 16-án napközben bejelentést tett a rendőrségen, hogy a párja ellopta dolgozó táskáját egy angyalföldi építkezésről, amelyet ezután otthon a mosógépben rejtett el. A kiérkező rendőrök megtalálták a táskát, igazoltatták a férfit, és miután megállapították, hogy a táskát valóban az építkezésről vitték el, szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.
A férfi ezután még igyekezett a támadás nyomait eltüntetni, felmosott, rendet tett, majd magához vette a kést és azzal együtt elhagyta a lakást. Az elkövető a kést az egyik közeli kukába dobta. Ezután visszament volna a lakásba, de az időközben kiérkezett rendőrök még az épület előtt elfogták. A szúrt hasi sérülés a sértettnél közvetett életveszélyt idézett elő. A főügyészség letöltendő börtönt kért az életveszélyt okozó testi sértéssel vádolt férfira.