Belföld

Majdnem megcsípte a komposztüzletet az egyházügyi államtitkár fiának a cége, de súlyos gond akadt az aláírt szerződésekkel

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Székely László pátyi polgármester egyetlen nap alatt aláírt minden szerződést Soltész Miklós fiával, de miután a jegyző is átnézte a 100 milliós megállapodást, a településvezető visszatáncolt.

Egy komplett komposztáló üzemhez próbálta hozzájuttatni az egyházügyi államtitkár fia által vezetett céget Páty polgármestere. Az akció azonban jogilag annyira aggályosra sikerült, hogy néhány nappal a szerződések aláírása után maga a településvezető vonta vissza az egészet. Székely László gyors visszatáncolásában szerepet játszott az is, hogy a település költségvetésében igen komoly tételt jelentő beruházást a helyettese, Somogyi Farkas Tamás, Fidesz-KDNP-s alpolgármester útmutatásával eredetileg úgy papírozták le, hogy arról nem tudott a szabadságát töltő jegyző. A törvényesség őre már csak a kész tényekkel szembesülhetett, amikor újra munkába állt. Csakhogy ekkor olyan súlyos szabálysértésekre bukkant, amelyek felett nem lehetett szemet hunyni.

A Pest megyei település önkormányzatának félresikerült üzletéről a PáKör adott hírt. A helyi civil szerveződés korábban Pátyi kör néven működött a Facebookon, de miután tavasszal egy kisebb tanulmányt írtak arról, hogy szerintük az önkormányzat mennyire túlárazta az egyik mellékutca beszakadt úttestének betömését, a polgármester a település nevének engedély nélküli használatára hivatkozva letiltatta a csoportot a közösségi oldalról.

A névváltoztatás után a közéleti csoport újraindult a Facebookon, és a napokban ismét tényfeltáró munkát tett közzé a „törvénytelen ügyletről, ami a falunak hatalmas, helyrehozhatatlan, 100 milliós kárt okozott volna”.

Az önkormányzat a komposztáló létesítését 2020-ban ígérte meg a lakosságnak, mivel idén január elsejétől tilos az avarégetés és a kerti hulladékok eltüzelése. A komposztáló telep számára Páty határában kijelöltek egy 11 ezer négyzetméteres területet, és a költségvetésben is elkülönítettek 70 millió forintnyi fejlesztési keretet, ám az ígértek ellenére eddig semmit sem haladtak a munkálatokkal. Elkészült ugyan a területhez vezető új murvás út, a komposztáló helyén azonban továbbra csak egy füves puszta található.

24.hu A komposztáló számára kijelölt terület.

Másfél hónapja aztán felgyorsultak az események a beruházás körül. A polgármester április 23-án együttműködési megállapodást írt alá az M1 Biokomposzt Kft.-vel, egyúttal eladta a cégnek a telep számára kijelölt területet is.

Az M1 Biokomposzt Kft.-ről annyit érdemes tudni, hogy tavaly hozták létre, az ügyvezető-tulajdonosát pedig Soltész Áronnak hívják. Ő a Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkárának, Soltész Miklósnak a fia. A KDNP-s államtitkár nagy támogatója a pátyi vezetőknek, a 2019-es önkormányzati választás előtti napokban például Soltész közös kampányvideóban állt az újraválasztásért induló Székely polgármester mellé, de a legutóbbi hétvégén is a település vendége volt, amikor egy székelykapu-átadáson vett részt. Somogyi Farkas Tamás alpolgármester egyébként hasonló terepen működött a kormánypárt ifjúsági szervezetében, mint az államtitkár. Életrajza szerint korábban három éven át vezette a Fidelitas család-, egyházügyi és kulturális kabinetjét, jelenleg pedig ő a szervezet Pest-megyei alelnöke.

A komolyabb szakmai referenciákkal nem rendelkező M1 Biokomposzt Kft. a PáKör szerint látványosan nagy kedvezményeket kapott az önkormányzattól. A civilek azt állítják, hogy a cég jóval a piaci ár alatt vásárolhatta meg a komposztáló üzemnek szánt, jelenleg még mezőgazdasági besorolású területet. Az általuk kikért hivatalos értékbecslés 2200 forintos négyzetméteráron 22,2 millió forintot állapított meg a részben már közművesített területre, holott az önkormányzat tavaly több mint 3400 forint/négyzetméter áron szerzett meg két, a mostanihoz hasonló besorolású területet. Somogyi Farkas Tamás alpolgármester akkor azt állította, hogy kifejezetten jó áron vásároltak.

Az adásvételi szerződésbe ugyan végül bruttó 24 milliós vételár került, de ez is messze elmarad a valós piaci alapú földvásárlásból kikalkulálható 34 milliótól – állítja a PáKör.

Először csak arra gondoltam, pár milliós „mutyi” miatt van ez is, de Kovács Ferenc (a testület egyetlen ellenzéki képviselője) rámutatott egy másik okra: a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint a 25 millió forintot meghaladó vagyont eladni csak versenyeztetés útján lehet

– írta az ügyről szóló összefoglalóban Futó Gábor, a PáKör kezdeményezője, aki szerint az alacsonyabb árral egyrészt kikerülték a versenyeztetési eljárást, valamint azt, hogy az önkormányzati telket a piacon kelljen meghirdetni, továbbá így legalább 10 milliót meg is spóroltak a cégnek.

De nem ez volt a megállapodás egyetlen olyan eleme, amely az M1 Biokomposzt számára kedvezményt, az önkormányzat számára pedig jelentős hátrányt okozott volna. Az alpolgármester által kimunkált együttműködési megállapodásban vállalták például, hogy az önkormányzat közel 94 millió forintos költséggel úgynevezett értéknövelő beruházást hajt végre az ingatlanon. Mint ahogy a dokumentumból kiderül, az értéknövelő beruházáson a telep tulajdonképpeni megépítését értették: a kerítést, a kaput és a tároláshoz szükséges padlózatot mind ebből a keretből fizették volna. Az ellentételezést úgy képzelték, hogy Páty 7000 tonna zöldhulladékot helyezhet majd el ingyen a telepen, ezt követően pedig a település 10 százalékos kedvezményt kap a lerakási díjból. Somogyi Farkas és Soltész mindezt papíron 130 milliós tételként jelölték meg. A PáKör viszont utánanézett, hogy mostanában mik a tényleges piaci viszonyok a komposztlerakásban, és kiderült, hogy a kevésbé frekventált településeken valójában ennek az összegnek a feléért el lehetne helyezni a 7000 tonna hulladékot.

A PáKör szerint az önkormányzat két vezetője a jelentékeny pénzügyi veszteségek mellett alapvető törvénysértéseket is bevállalt volna a villámgyorsan átnyomott megállapodással.

  • Az eladott területet ugyanis – bár tervezték – még nem minősítették át, így jelenleg is szántóként szerepel a nyilvántartásban. Ebben a besorolásban viszont a földforgalmi törvény hatálya alá tartozik: az átminősítés előtt jogi személy nem szerezhette volna meg az ingatlant.
  • A hulladéktörvény értelmében a hulladékgazdálkodást és hulladék-feldolgozást csak nonprofit gazdasági társaság végezhet közszolgáltatási szerződés alapján. A feladatot profitorientált gazdasági társaságnak, azaz egy sima kft.-nek kiszervezni nem lehet.

Az ügylet dokumentumait Hekman Tibor jegyző adta ki a PáKör adatkérésére. A jegyző azt is megerősítette, hogy a polgármester a megállapodás jogellenességét feltáró jelzései után május 10-én végül visszavonta saját határozatát, amellyel felhatalmazta magát a szerződések megkötésére, és kezdeményezte a megállapodások felbontását is.

A 24.hu megkereste a pátyi polgármesteri hivatalt. Azt kérdeztük, miért nem volt pályáztatás, és miért pont a tapasztalatokkal nem rendelkező M1 Biokomposzt Kft.-t választották a projekt megvalósítására. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a polgármester pontosan miért vonta vissza a megállapodásokat, és mit szólt ehhez az aláírt szerződéssel rendelkező cég. Válasz egyelőre nem érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik