Getty Images
Belföld

Felfüggesztették az előállított férfit megverő rendőröket

Azonnali hatállyal felfüggesztette a szolgálati jogviszonyát Budapest rendőrfőkapitánya annak a három budapesti rendőrnek, akik megvertek egy férfit az előállítása során.

Terdik Tamás vezérőrnagy a rendőrség honlapján azt közölte, hogy elfogadhatatlannak tartja az előállított férfi bántalmazását, és határozottan elítéli a jogellenes erőszak minden formáját, különösen akkor, ha azt hivatalos eljárásban követik el. Hozzátette, a BRFK a nyomozás során mindenben segíti az ügyészségi eljárást.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és más bűncselekmény miatt rendelt el nyomozást a három fővárosi rendőrrel szemben.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a három férfi letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék által kiadott közleményből az is kiderül, hogy egy sörözőben vonták intézkedés alá a bántalmazott férfit január 3-án. A férfit az előállító helyiségben két rendőr bántalmazta, míg harmadik társuk végig jelen volt a verés során, A megvert férfi pedig életveszélyes állapotba került.

A felfüggesztett egyenruhások cselekménye bizonyítottság esetén hivatalos eljárásban csoportosan elkövetett bántalmazás, illetve társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés megállapítására lehet alkalmas és akár 12 évig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.