Police.hu
Belföld

Magyar bűnözök is beengedték az FBI trójai falovát

Monumentális, maffiát bepalizó, világszintű akcióba kapcsolódtak be a magyar rendőrök.

Óriási, világszintű bűnüldözői akció zajlott le a napokban, ami nagyon 21. századi volt. A bűnüldöző szervek szinte minden országban arra szoktak panaszkodni, hogy sokszor sok lépéssel a szervezett bűnözés mögött járnak, ezúttal az amerikai szövetségi nyomozók (az FBI) és az ausztrál hatóságok – több más nemzetet bevonva – lépre csalták őket.

Kifejlesztettek egy ANOM nevű üzenetküldő applikációt, majd elhintették maffiakörökben, hogy ez abszolút biztonságos, a rendőrök nem tudják lenyomozni, ami ott elhangzik. Majd vártak.

A BBC News arról ír, eljött a lecsapás ideje, mintegy tucatnyi országban több mint 800 gyanúsítottat tartóztattak le, 8 tonna kokaint foglaltak le, 250 lőfegyvert koboztak el, no meg 48 millió dollárnyi pénzt is zároltak (jelentős része kriptodevizákban volt). A részben Trójai Pajzsnak nevezett műveletben az uniós rendőri szerv, az Europol is részt vett.

A magyar trójai faló

Így nem meglepő, hogy az ANOM-razziák Magyarországot is elérték, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai is információkat kaptak az FBI Task Force-tól. A közlemény így folytatódik:

A tájékoztatás során azt is elmondták, hogy Magyarországon jelenleg több személy, feltehetően bűncselekmények elkövetésével érintettek is használnak ilyen készüléket.

Police.hu

A chatelések zömmel bűnszervezetekhez köthető kábítószer-kereskedelem és pénzmosás tevékenységgel kapcsolatos adatokat tartalmaztak. Így a június 7-i globális razzia képzeletbeli térképére Budapest és Szekszárd is felkerült, 12 embert fogtak el, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt történt mindez. Szerbiában fogták el a szervezet egy 36 éves tagját, akit fogolyszökés miatt is kerestek.

A résztvevő 275 magyar rendőr 25 helyen tartott házkutatást, 57 kilogramm marihuánát, kb. 3,5 kilogramm kokaint, 3,5 kilogramm amfetamint, extasy-tablettákat, kristályos kábítószergyanús anyagot, fentanylt és a felütéshez használt 13 kilogramm koffeint találtak. Ehhez kapcsolódóan 140 millió forintot meghaladó készpénzt, 8,5 millió forintnyi kriptovalutát és 7 autót foglaltak le. 11 főt őrizetbe is vettek és előterjesztést tettek letartóztatásukra. Egy embert csekély mennyiségű kábítószer-fogyasztás miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.