Belföld

Vallott a szentgáli gombászokkal végző kos gondozója

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsított 39 éves férfival szemben, akinek felelőtlensége miatt két emberre is rátámadt egy felbőszült kos Szentgál közelében.

Tavaly augusztus 26-án kaptak bejelentést a rendőrök arról, hogy egy női holttestet találtak egy Veszprémhez közeli település melletti erdőben, nem messze tőle pedig egy sérült férfi feküdt.

A férfi a rendőröknek elmondta, hogy aznap délelőtt gombászás során egy kos megtámadta, fellökte és többszöri ökleléssel sérüléseket okozott neki. A sérült személyt kórházba szállították, de egy hónapon belül ő is belehalt a sérüléseibe. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy az erdőben talált nő, valamint a férfi halála az állat támadásával összefüggésbe hozható.

Kapcsolódó
Felbőszült kos támadt két emberre Veszprémnél, egy nő meghalt
A támadás során megsérült férfinek bordatörése lett.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kos gondozóját, egy 39 éves férfit, aki az erdő melletti területen tartott tenyészállatokat. A férfi elmondta, hogy a kos a támadást megelőző napokban kóborolt el a bekerített területről, valamint elismerte felelősségét abban, hogy nem intézkedett az állat befogásáról.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik