Megemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulóján: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval keresték fel a baleset helyszínét, míg a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Margit híd pesti hídfőjénél helyeztek el koszorút.
A Viking Sigyn szállodahajó 2019. május 29-én Budapesten, a Margit híd közelében nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Az Ökumenikus Egyház rendezvényén Tóth Mihály lelkész vezette a megemlékező szertartást és mondott gyászbeszédet, majd 28 harangütéssel emlékeztek a tragédia során elhunyt magyar hajósokra és a dél-koreai áldozatokra. A résztvevők vízre helyezték koszorújukat és a fehér rózsákat dobtak a Dunába.
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság szóvivője az MTI-nek elmondta: hagyományt kívánnak teremteni a megemlékezésből és minden évben megtartják azt a baleset évfordulóján.
Karácsony Gergely főpolgármester az évfordulóval kapcsolatban azt írta a Facebookon:
Két évvel ezelőtt több család érkezett hazánkba Dél-Koreából, abban a reményben, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzenek, hogy megcsodálhassák gyönyörű fővárosunkat, és hazatérve élményeikről mesélve, fényképeiket mutatva elmondhassák szeretteiknek, milyen volt számukra Budapest és Magyarország. Csakhogy közülük sokan nem mehettek haza, mert egy borzalmas balesetben életüket vesztették.
A Viking Sigyn ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Az ügyben tavaly márciusban előkészítő tárgyalást tartottak, amelyen a vádlott közölte, nem mond le a tárgyalás jogáról. A büntetőper jelenleg is folyamatban van.
Ezzel kapcsolatban a főpolgármester megjegyezte:
Az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, az emberi vétséget felelősségre lehet vonni, de ezeket az embereket már soha, semmi sem hozhatja vissza. Nekik az emlékezés jut, hogy ahányszor elsétálunk a Duna mellett, rájuk gondolunk és a családjaikra, akik hiába várták vissza őket. Ebben a fájdalomban ugyanis, jöjjünk más országból, beszéljünk más nyelvet, egyek vagyunk.
