Belföld

Itt a vakcinabőség, de félmillió regisztrált még kivár

Rosta Tibor / MTI
Rosta Tibor / MTI

Itt a vakcinabőség, de félmillió regisztrált még kivár

Megtorpant az oltakozás, szinte belefulladunk a kínai vakcinába, 150 ezer tinit már beoltottak. Heti vakcinaösszegző.

Múlt heti számításaink szerint Magyarországon több tízezer olyan ember volt, aki nem kérte a második oltását. Akár mert

  • így is megkapta a védettségi igazolványt (bár Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy érvényteleníthetik azét, aki nem veszi fel a másodikat),
  • túl súlyosnak érezte a mellékhatásokat,
  • megbetegedett, mire aktuális lett volna a második dózis.

A múlt héten 22 ezer ember kapta meg az AstraZeneca második adagját, amit március 1-jétől tizenkét hétre adnak. Mivel az első 84 napra adott oltások ezen a héten esedékesek, így az említettek mind előre hozatták a második dózist – erre május eleje óta van lehetőség. Pfizerből, Modernából és Szputnyik V-ből majdnem pontosan ugyanannyit adtak be a múlt héten, mint amennyit (az első oltásokat tekintve) kellett volna, egy kivétellel: a kínai vakcinából, amit négy hét különbséggel adnak be, a 16. héten kicsivel több mint kétezer első dózist vittek csak be, a múlt héten, huszonnyolc nappal később viszont több mint 18 ezer másodikat, így alighanem a korábbi lemaradást sikerült pótolni a második oltásoknál ezzel a vakcinával. (Sinopharmot egyébként március közepétől április végéig hetente átlagosan alig tízezer ember kapott első oltásként a korábbi szállítmányból, utána viszont egy hét alatt 330 ezret adtak be, miután 1,2 millió adag érkezett belőle.)

Idehaza hatféle vakcinával folyik az oltás, ábránkról hiányzik a Janssen, abból ugyanis egyetlen dózis elég a védettséghez. A koronavirus.gov.hu statisztikája szerint vasárnapig 8 035 628 oltást adtak be, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint viszont „csak” 7 877 919-et. A különbség oka, hogy az előbbiben a teljes magyar lakosság benne van, az ECDC-nek viszont csak a felnőtt lakosságnak beadott dózisokat kell jelenteni. Így kiszámolható, hogy 157 709 tizenhat, illetve tizenhét éves kapott itthon eddig oltást.

Made with Flourish

A vasárnapi állás szerint az európai uniós országokban a felnőtt lakosság 42 százaléka kapta meg eddig valamelyik vakcina első dózisát (hazánkban 61 százalék, ezzel elsők vagyunk), a másodikat pedig 19 százalék (itthon 37,3). Magyarország továbbra is Máltával együtt áll az élen. A listán tartósan harmadik az unión kívüli Izland, ahol már a felnőttek több mint fele (58,5 százalék) kapott oltást. Továbbra is Bulgária, Lettország és Románia a sereghajtó: a bolgároknál például 0,8 százalékponttal nőtt csak egy hét alatt a beoltottak száma. Míg korábban az átlagokat jelző szaggatott vonalak köré tömörültek az európai országok, mostanra egyre jobban széttart a csapat: Németország, Ausztria és Belgium az átlagnál jobban, Szlovákia és Görögország az átlagnál rosszabbul halad a vakcinációval.

Made with Flourish

A Pfizer mentette meg a múlt hetet (is)

A múlt héten 616 ezer oltást adtak be, ebből 361 ezer volt első dózis:

  • 257 ezren kaptak Pfizert,
  • 30 ezren Modernát,
  • 28 ezren Janssent (nekik nem kell második adag),
  • 24 ezren Sinopharmot,
  • alig húszezren Szputnyik V-t,
  • 2300-an pedig AstraZenecát, amiből szinte már csak a második oltásokat adnak.

A kínai oltóanyagból összesen 4,5 millió került be az országba, ami hiába több félmillióval, mint a hazánkban lévő Szputnyik V (2 millió), AstraZeneca (1,24 millió), Moderna (557 ezer) és Janssen (121 ezer) együttvéve, csak az oroszból többet adtak be eddig, mint a Sinopharmból. Grafikánkon minden színpár egy védőoltást jelöl, és minél jobban széttartanak a vonalak, annál kevesebbet sikerült beadni belőlük arányaiban. A kínai oltóanyagnál tátong a legnagyobb űr, az AstraZenecánál pedig heteken belül (amikor a több százezer márciusban oltott embernek letelik a 84 nap) bezáródik az olló, ha nem érkezik újabb készlet a brit-svéd oltóanyagból, aminek alkalmazásával több európai országban fel is hagytak.

Made with Flourish

Az ECDC adatainál frissebb, napi oltási statisztikából kiderül, hogy az elmúlt héten eléggé belassult az oltás: míg május 12. és 18. között átlagosan napi 57 ezer embert oltottak be valamelyik vakcina első dózisával, addig 19-e és 25-e között mindössze 35 ezret. A koronavirus.gov.hu szerda reggeli jelentése szerint 5 millió 180 ezer ember regisztrált oltásra (a számuk most már csak lassan emelkedik), 5 millió 40 ezer pedig már megkapta az első adagot. Mivel nagyjából 300 ezer olyan ember van (egészségügyi, szociális és rendvédelmi dolgozók), akiket regisztráció nélkül oltottak be,

nagyjából félmillió regisztrált van, aki még nem kapott oltást, és mivel most már szinte minden vakcina szabadon elérhető, ők nagy valószínűséggel azért, mert még nem kínáltak fel nekik olyat, amit szeretnének beadatni, vagy elfogytak rá a szabadon foglalható időpontok, esetleg mert időközben meggondolták magukat, vagy átestek a betegségen, és csak később kapják meg az oltást. Emellett a kormány arra is utalt, hogy számos olyan idős ember nem vette fel az oltást, akit a családja regisztrált, de ő nem akarja beoltatni magát.

A hétvégén elértük az ötmillió beoltottat, ezzel még több korlátozást oldottak fel – arról, hogy mi lesz a következő mérföldkő, és mi történik akkor, még korai lenne beszélni, ugyanis vasárnap óta csak 40 ezerrel nőtt az oltottak száma.

Grafikánkon zölddel jelöltük az adott napon beadott első dózisok számát, kékkel pedig a másodikat. Lila vonal mutatja a felhasznált vakcinák (kumulált) számát, barna a (pár héten belül) teljes védettséget szerzők számát, naranccsal pedig a legalább az első oltásukat megkapókét – jól látszik, hogy utóbbi az elmúlt napokban kicsit megtorpant.

Made with Flourish
Olvasói sztorik