Belföld

Eltörte egy katona orrát, meg akarta szerezni a rendőr fegyverét egy szír férfi

Letartóztatta a bíróság azt a magát szírnek valló férfit, aki rendőrökre, katonákra támadt május 22-én a Fonyódi Rendőrkapitányság épületében. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint május 22-én állítottak elő a Fonyódi Rendőrkapitányságra egy magát szír állampolgárnak valló férfit, miután nem beszélte a magyar nyelvet, és a személyazonosságát sem tudta igazolni.

A kapitányságon a külföldi férfi orvosi ellátást kért. Az orvos megérkezését követően a rendőrök levették a magát 26 évesnek mondó férfiról a bilincset, aki ezt kihasználva, rátámadt a helyiségben tartózkodó hivatalos személyekre. Az elkövető többször megrúgta, ököllel ütötte, illetve megkarmolta a két rendőrt és a rendőrség támogatására kirendelt honvédségi állományba tartozó törzsőrmestert, valamint a segítségükre siető rendőr főtörzsőrmestert.

A gyanúsított a támadás közben elszakította az egyik rendőr ruháját, és kísérletet tett a katona, valamint a rendőr szolgálati lőfegyverének megszerzésére, miközben többször azt mondta, “I kill you”. A bántalmazás során a három rendőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést, míg a katona – súlyos testi sértésnek minősülő – orrcsont törést szenvedett.

Mivel az elkövető az eljárás során nem tudta hitelt érdemlően igazolni személyazonosságát, adatairól ellentétes nyilatkozatokat tett, és feltehetően illegálisan tartózkodott az országban, az ügyészség szerint alappal lehet tartani attól, hogy szabadon bocsátása esetén a büntetőeljárás alól kivonná magát és újabb bűncselekményeket követne el Magyarország területén; ezért indítványozta az ügyészség a férfi letartóztatását.

A kaposvári Járásbírság egyetértett a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatásra irányuló indítványával és elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik