Belföld

TEK-esek vittek el egy férfit, miután túszul ejtette és meg akarta ölni a válófélben lévő feleségét

TEK / Police.hu
TEK / Police.hu

A Terrorelhárítási Központ egységei fogták el azt a 45 éves férfit, aki válófélben lévő feleségét bántalmazta, fenyegette. A Pest Megye Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nagykőrösi munkahelyéről indult hazafelé a 45 éves nő szerdán késő délután, amikor válófélben lévő férje rátámadt.

A férfi megragadta a karját, berángatta kocsijába és Cegléd felé vette az irányt. Út közben öklével ütötte a jobb első ülésen utazó asszonyt, miközben ordítozva, féltékenyen kérte számon felesége új párjának létezését. A települést elhagyva egy kietlen dűlőútra kanyarodott, megállt és előhúzott egy kést. Áldozata torkához, majd oldalához szorította, egyértelművé tette, hogy előbb vele végez, majd magával.

Szúró mozdulatával megsebezte a nő karját, majd a másik kezét ökölbe szorítva ütötte felesége arcát. A nő kinyitotta az ajtót, kikászálódott, próbált menekülni, de néhány lépés után összeesett, férje a hajánál fogva ráncigálta vissza a kocsiba, miközben tajtékzott, hogy élve onnan nem távoznak. Az asszony hiába könyörgött, férje nem tágított, sőt azt mondta, „intéztem fegyvert is”.

Az áldozat próbált időt nyerni, közös lányukat, unokájukat hozta fel, kérte, hadd búcsúzzon el tőlük. A lányukkal folytatott beszélgetés hatására a férfi visszavitte az asszonyt munkahelyéhez, elengedte annak fejében, hogy nem szól a rendőrségnek, majd elhajtott. Az áldozat lánya hívta a rendőröket, ők pedig mentőt. Kórházba vitték, zúzódásain és vágott karsérülésén kívül eltört az orra. Sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.

A rendőrök számára kizárt volt a mérlegelési lehetőség, hezitálásra sem volt idő, az emlegetett fegyver miatt az elmenekült férfi elfogásához a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködését kérték. A 45 éves T. Zsoltot Cegléden élő édesanyja lakásáról állították elő.

Kihallgatásán beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, részletes vallomást nem tett, csak annyit mondott, fegyvere nincs, annak beszerzését csak fenyegetésnek szánta. A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a nő sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik