Belföld

Kiraboltak egy nyugdíjas párt Gyálon

police.hu
police.hu

Elfogták a dabasi rendőrök azt az 53 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt egy idős párt Gyálon. A 67 éves áldozat május 14-én telefonált segítségért. Elmondta a rendőröknek, hogy dél körül, lakásának udvarára kéredzkedett be egy nő, aki a mosdót akarta használni. A gyáli házban élő asszony ellenezte a nő ötletét, ő azonban nem törődve az elutasítással, és bement a házba.

Első útja nem a mosdó felé, hanem egyenesen az egyik szobába vezetett, ahol a szekrény tetejéről pillanatok alatt leemelt egy perselyt majd a zsákmányával együtt menekülőre fogta. Az idős asszony útját állta, próbálta visszaszerezni a pikszist, azonban a nő hirtelen kivette belőle az összekötegelt pénzt, több alkalommal a nő kezére ütött, majd fellökte és kirohant a házból.

Az udvarban tartózkodó 77 éves élettársa felfigyelt a hangoskodásra, az asszony segítségére sietett és igyekezett visszatartani a nőt, de nem járt sikerrel és a támadó elmenekült.

A dabasi rendőrök három nap alatt elfogták a rablással gyanúsítható  R. Ilonát. A pénz egy részét megtalálták és lefoglalták a rendőrök. Az 53 éves nő a gyanúsítás ellen panaszt tett, és megtagadta a vallomást. Az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a nő letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik