Belföld

Megbukott a hazugságvizsgálaton a főnökét elégető és elásó férfi

Megbukott a hazugságvizsgálaton az a 34 éves férfi, aki tavaly áprilisban bosszúból megölte, meggyújtotta, majd elásta a főnökét egy tatai tanyán.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a férfi a poligráfos vizsgálat elemzése után beismerte a bűnösségét, de minden kihallgatása során módosította az elkövetési körülményeket.

Hozzátette, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szökés-elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a tanúk jogellenes befolyásolásának a veszélye miatt arra tett indítványt, hogy a bíróság újabb két hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsított letartóztatását.

police.hu

H. Imre fizikai munkát végzett a férfinél, és abban a kis házban lakott, amit a főnökétől bérelt. Az ominózus este összeszólalkoztak, majd a férfi bosszúból több alkalommal is fejbe ütötte a főnökét, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

A férfi ezt követően a gyanúsított a gépkocsi-utánfutóján lévő szemét közé helyezte az áldozata holttestét, és azt a munkaadója tatai tanyájára szállította. Ott betette a szemétégetésre használt gödörbe a szeméttel együtt, majd gázolajjal lelocsolta és meggyújtotta.

police.hu

A férfit már nem először vonják felelősségre erőszakos bűncselekmény miatt. Korábban védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés, valamint aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése és lopás miatt kellett intézkedni vele szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik