Belföld

Megerőszakolta a tízéves nevelt lányát egy sárosdi férfi, amíg az anyja piacon volt a testvéreivel

Megerőszakolta a tízéves nevelt lányát egy sárosdi férfi. A brutális bűncselekmény tavaly tavasszal történt, de a kislány csak hónapokkal később merte elmondani az anyukájának a történteket, mert megfenyegette a mostohaapja. A Fejér Megyei Főügyészség most emelt vádat az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben.

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség hét év fegyházat kért a vádlottra arra az estre, ha az előkészítő ülésen váddal egyező beismerő vallomást tesz és nem kér tárgyalást.

Hozzátette, ez eddig nem történt meg, mert a terhelt tagadta a bűncselekmény elkövetését az eddigi büntetőeljárás során.

A férfi öt évvel ezelőtt kötött házasságot a kislány anyjával, akivel közös háztartásban nevelte a nő korábbi kapcsolatából született két, valamint egy közös gyermeküket. Tavaly tavasszal az egyik nap, amikor a házastársa elment a piacra a két gyermekkel, akkor egyedül maradt az otthonukban a tízéves nevelt lányával, és szexuális cselekményt végzett vele.

A férfi az erőszak után felszólította a kiskorú lányt, hogy a történtekről ne szóljon senkinek. A terhelt cselekménye akkor lepleződött le, amikor a gyerek hónapokkal később, augusztus 15-én  elmondta az anyjának a történteket. A főügyészség hét év fegyházat kért a férfira beismerés esetére azzal, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól, ahol 18 év alatti személlyel befolyásolási viszonyba kerülhetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik