Belföld

Direkt36: A Fudan belső konfliktust okozott a Fidesznél, a kritikusokat azonban lenyomták

Koszticsák Szilárd /MTI
Koszticsák Szilárd /MTI

Friss cikkében a Duna-partra tervezett Fudanról oszt meg újabb információkat a Direkt36. Arról épp tegnap írtunk, hogy megjelentek a Fudannak szánt területek tervei:

Kapcsolódó
A Diákváros területének nagy részét megkapja a Fudan Egyetem
A ferencvárosi terület 80 százaléka a kínai egyetemé lehet.

A Direkt36 cikkében politikai szempontból érdemel figyelmet az a részlet, miszerint a Fudan növekedése belső konfliktusokat okozott a Fideszben.  

Mint írják, megszereztek egy előterjesztést, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a február 24-i kormányülésre készített a kínai Fudan Egyetemről. Eszerint a kínai külügyminiszter 2019-es, budapesti látogatását követően felgyorsult a Fudan-kampusz tervezése, és akkor dőlt el, hogy a Fudan Pest déli, Csepel északi részére költözik: éppen oda, ahová a kormány sokáig magyar egyetemistáknak akart új kollégiumokat, közösségi tereket és hasonlókat építeni Budapest Diákváros néven. „A Fudan érkezését azonban nehezen akarták elfogadni a budapesti fejlesztésekért felelős kormánypárti döntéshozók. De – akárcsak a CEU kisöprésekor – jött Palkovics László és lezárta a vitákat.”

A viták pedig abból álltak, hogy amíg Fürjes Balázs és Vitézy Dávid a Diákvárost priorizálták azon a helyszínen, Orbán szintjéről már egyértelműen a Fudan volt a nyerő. Ennek egyfajta kötélhúzás lett a vége – a Direkt36 szerint – amely során Fürjesék megpróbálták a Fudan igényeit kielégíteni, úgy hogy a Diákváros ne szenvedjen komolyabb hátrányt, ám ez a próbálkozás elbukott.  „Csakhogy a háttérben a Fudan Budapestre költözését egyengető Palkovics ellenezte Fürjesék “kis Fudan, nagy Diákváros” elképzelését, mivel ő addigra már a kampusz méreteiről és terveiről előzetesen megállapodott a kínaiakkal” – írja a portál.

Ezután Palkovics hamarosan egy kormányhatározattal az egész Diákváros-projekt felügyeletét átvette Fürjestől. „Ezt követően az ITM-miniszter teljesen felforgatta Fürjesnek a Fudan és a Diákváros közti területosztásáról bemutatott terveit. Palkovics ugyanis olyan törvényjavaslatokat készített, melyek szerint éppen a Diákváros zsugorodna össze a terület sűrű, forgalmas északi sarkába, míg a Fudan kapná meg a jóval nagyobb középső és déli, köztük az értékes Duna-parti telkeket.” Fürjesék tehát visszaszorultak ezen a területen.

A cikkben még az is szerepel, hogy

  • a Fudan sokszáz milliárd forintnyi magyar adófizetői pénzből jönne létre, a Direkt36 által megszerzett dokumentumok nem említik, hogy itt magyar diákoknak lenne-e államilag finanszírozott képzés
  • nagyon jó fizetések lesznek az egyetemen, a bérköltség annyi lesz, mint a Fudan tervezett méreteihez képest tízszer akkora ELTE-n
  • az egyetem évi 50,8 milliárdba kerülő működési kiadásait legalább részben Kína állná
  • egyelőre nem tudni, mennyibe fog kerülni a Fudan megépítése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik