Belföld

Eladták az állami lakásokat, egyből háromszorosára emelkedett a bérleti díj

Némi ízelítőt nyújt a hvg.hu-n megjelent eset abból, hogy mi történik a szerény keresetű emberekkel, ha eladják alóluk az állami tulajdonú lakást egy magánbefektetőnek. A történet önmagában is érdekes, de különösen most, hogy a Fidesz újabb bérlakás-privatizációt szeretne elindítani egy új törvényjavaslat értelmében.

Kapcsolódó
Több mint két tucat szervezet tiltakozik az önkormányzati lakások fideszes privatizációja ellen
A bérlakások rendszerét nem megszüntetni és eladni, hanem bővíteni kell szerintük.

A Lovi korábbi dolgozóinak, Albertirsai úton felhúzott korábbi szolgálati lakásairól van szó a történetben. „A szürke házként is emlegetett épületben nagyrészt ma is lovászok, zsokék, szakmunkások vagy hozzátartozóik laknak” – olvasható a cikkben. A korábbi alacsony bérleti díjat az is indokolta, hogy a szolgálati lakást sokan egyfajta bónuszként kapták az alacsony fizetés mellé.

Az állami ingatlant azonban árverésen nemrég eladták, lakásonként 7 millió forintért.

A lakók – akiket nem értesítettek az aukcióról – azt mondták a lapnak, ennyi pénzért ők is megvették volna, arról nem is beszélve, hogy a korábbi szolgálati lakás lakbérét nagyjából háromszorosára emelték. A lakók egyelőre nem akarják kifizetni a megemelt lakbért, igaz, sokan, ha akarnák se tudnák. Az érintettek a kőbányai polgármestertől kértek segítséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik