Belföld

Márki-Zay: Attól tartok, Orbán elővesz majd öt ellenzékit, akikről pornófelvételei vagy bűnügyi aktái vannak

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

Hosszú interjút adott a Telexnek Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.

Szerinte Orbán Viktor mostanra olyan helyzetbe juttatta az országot, az ellenzéki pártoknak ugyanolyan egyszerű meghatározni a közös irányt, mint a rendszerváltás idején. „Részletkérdés, hogy hány százalék legyen az áfa, amikor nincs meg az alapvető jogbiztonság, felrúgják a piacgazdaság szabályait, magánkézbe juttatnak iszonyatos mennyiségű állami vagyont, és a keleti diktatúrák irányába távolodunk Európától” – mondta.

Úgy látja, az ellenzéki pártok a Momentum kivételével úgy vannak vele, hogy a saját soraikban lévő hibákat és a korrupciót jobb eltakarni, nem kell élezni az egymás közötti feszültséget, szerinte azonban ez stratégiai hiba, a korrupt emberektől most kell megszabadulni.

Azt állítja, a Fidesznek beépített emberei vannak az ellenzék soraiban, illetve több olyan városvezetőről tud, akiket a Fidesz meg tudott venni. „A korrumpálás erős kifejezés, inkább azt mondanám, hogy a Fidesz rájátszik az ellenzéki városvezetők félelmeire. Például egy megyei jogú várost vezető kollégám elment egy kormányzati hivatalba, ahol a fejlesztési források elosztásáról egyeztettek. Azt mondták neki, két út van: »vagy úgy csináljátok, mint Márki-Zay, és akkor egy fillért sem fogtok kapni, vagy nem támadjátok a kormányt, beálltok a sorba, és akkor majd csurran-cseppen valami«”.

Szerinte Orbán Viktor leváltása azon fog múlni, hogy tényleg a legalkalmasabb jelölt induljon minden körzetben,  ennek azonban komoly akadálya az, hogy az ellenzéki pártok immár be is jelentett megállapodása szerint az egyéni képviselői körzetekben nem lesz kétfordulós az előválasztás. Hozzátette, ehhez egyetlen párt ragaszkodik, veszélybe sodorva a kormányváltást, mert így az előválasztáson a legelutasítottabb, ám nagyobb lojális szavazótáborral rendelkező jelölt is nyerhet, a körzetet viszont el fogja bukni a Fidesszel szemben.

A Fidesz szerinte az előválasztásba nem tud érdemben belenyúlni, „én inkább attól tartok, hogy ha ötfős többsége lesz az ellenzéknek, akkor Orbán Viktor elővesz majd öt embert, akikről pornófelvételei vagy bűnügyi aktái vannak, megzsarolja ezeket az embereket, és mégis ő alakít kormányt” – mondta.

Miniszterelnök-jelöltként fontos számára az elszámoltatás, az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, a kerítést és családtámogatási rendszert megtartaná, a letelepedési kötvénnyel érkezett migránsokat viszont kiutasítaná.

Polt Péter ellen szerinte teljesen megalapozottan indíthatna eljárást a rendőrség, és azt fogja javasolni, hogy a legfőbb ügyészt ne a pártok,  hanem közvetlenül a nép válassza meg. Azt gondolja, a korrupciós ügyeket egy tisztességes, jogállami ügyészségnek nem lehet probléma felgöngyölíteni, Lázár János pedig azért nem áll ki vele vitázni, mert nem tudná megmagyarázni, hogy „miből van ilyen iszonyatosan nagy vagyona”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik