Belföld

Elrabolták a volt dolgozójukat, majd azzal fenyegették, hogy megásatják vele a sírját, ha nem fizet

Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy házaspár ellen, akik az filmbe illő módszerrel próbálták behajtani az általuk jogosnak vélt követelésüket a volt alkalmazottjukon.

A férfi 2017 tavaszától dolgozott a házaspárnál, akikkel kezdetben jó volt a kapcsolata, ám idővel úgy döntött, hogy nem dolgozik tovább a cégüknél, és tavaly nyáron egy veszekedést követően közölte velük, hogy felmond.

A 41 éves férj ekkor dühbe gurult, és alkalmazottját a műhelyből kidobva egy vastartálynak lökte, melynek során két másik alkalmazott kérte, hogy ne bántsa őt. Ekkor a férfi egy 371 ezer forintos tartozáselismerő nyilatkozatot íratott alá a munkavállalójával, aki tartott a további bántalmazástól, ezért azt ígérte, hogy szeptemberig részletekben kifizeti a pénzt.

A munkás azonban a későbbiekben vitatta, hogy tartozna a főnökének, így augusztusig még egy részletet sem teljesített. A munkás augusztus másodikán a kisfia láthatásra érkezett a volt élettársához. A házaspár tudott erről és a Veszprém környéki településre mentek.

A férj a nyakát átkarolva az autójukba ültette volt alkalmazottját, majd egy szomszédos település irányába indultak vele, miközben a férfi bántalmazni kezdte a mellette hátul helyt foglaló férfit és közölte, hogy megásatja vele a sírját, ha nem fizet.

ugyeszseg.hu

A feleség végül egy néptelen hadi útra hajtott az autóval, miközben férje nadrágszíjat vett elő a zsebéből, és azt a férfi nyaka köré tekerve szorosan tartotta. Miután a nő megállt a járművel, a férj a nadrágszíjjal kihúzta a férfit az autóból, térdre kényszerítette, megrúgta, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem fizet. A munkás a bántalmazás hatására megígérte, hogy a hónap végéig kifizeti a korábban elismert tartozását.

A férj ekkor felszólította a volt alkalmazottját hogy vegye le a nadrágját és a cipőjét, néhányszor még ráütött a nadrágszíjjal, majd az úton magára hagyva a férfit, feleségével együtt elhajtott a helyszínről. Az elrabolt férfi még aznap feljelentést tett a rendőrségen a sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a házaspár mindkét tagjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik