Belföld

Madridban fogták el azt a román álrendőrt, aki fegyverrel rabolt ki a társával három táncosnőt az M5-ösön

police.hu
police.hu

Kiadták a spanyol hatóságok azt a Madridban elfogott román férfit, aki 2019 áprilisában fegyverrel rabolt ki a társával három táncosnőt az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében. A kiadatási eljárást követően őrizetbe vették a férfit. Cinkostársát már 2019-ben elfogták, és vádat is emeltek ellene.

A táncosnők elmondása szerint az elkövetők rendőrnek álcázták magukat, amikor leállított a kocsit, amelyben hárman utaztak. Az álrendőrök megfenyegették és bántalmazták a román állampolgárságú sofőrt és utasait, majd elvették a pénzüket. A rablók egyikénél egy gáz- és riasztófegyver is volt, amelyből több lövés dördült. Az útonállók végül áldozataikat a jármű átadására kényszerítették, majd azzal a helyszínről elhajtottak.

A Németországban táncosnőként dolgozó három román nő az M5-ös autópályán tartott Röszke felé egy gépkocsival. A táncosnőket ismerő férfi és a most elfogott bűntársa mögéjük sorolt a bérelt kocsival Lajosmizsénél.

Az elkövetők a rendőrségihez hasonló fényjelzéssel megállásra késztették az autóban utazókat. A sofőr  lehúzódott a leállósávba leállította az autót. Lehúzta az ablaküveget, hogy a rendőrnek hitt férfinak és társának át tudja adni az okmányait.

A rendőrségihez hasonló láthatósági mellényt, maszkot és fejfedőt viselő két férfi ekkor az autójukhoz lépett. A korábban elfogott román férfi megpróbálta kinyitni a vezető oldali első ajtót, de az zárva volt. Ekkor a férfi egy gázpisztollyal legalább négy lövést adott le a földre és benyúlt az autóba, hogy kihúzza az indítókulcsot. A gázpisztolyt valódi lőfegyvernek vélő nő próbálta ellökni a támadó kezét, mire a férfi ököllel legalább négyszer fejen ütötte, majd  kivette a kulcsot és kinyitotta a kocsi ajtaját.

Ezt követően megragadta az autót vezető nő karját, kihúzta az autóból és az aszfaltra lökte. Eközben a „Give me money” felszólítást ismételgetve követelte tőle a pénzét. A férfi bűntársa a jobb oldali első ajtót nyitotta ki és egy másik nőt rángatott ki az autóból, aki megpróbált elfutni a helyszínről a táskájával együtt. A bűntársa azonban utánaszaladt és pénzt követelve földre rántotta, többször megütötte, megrúgta és elvette a táskáját. A harmadik nő annyira megrettent, hogy az autóból kiszállva a szalagkorláton keresztül átszaladt az út túlsó szélére.

A táncosnők ellenállásának letörése után a román férfi a nők gépkocsijába, míg társa a bérelt autójukba ült be és elhajtottak Röszke felé. Mintegy tíz perc múlva megálltak és a vádlott a nők táskáit, csomagjait átpakolta a saját autójukba, majd a kocsijukat hátrahagyva elhajtottak. Az átpakolást egy térfigyelő kamera is rögzítette.

A támadók mintegy 13 ezer eurót, mobiltelefonokat, ékszereket, ruhákat és egyéb dolgokat zsákmányoltak összesen több mint 7 millió forint értékben. A kár nem térült meg, a nők közül ketten nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.  A spanyol hatóságok idén március 12-én Madridban elfogták a másik beazonosított körözött férfit is, és az eredményes kiadási eljárást követően pár nappal ezelőtt át is adták a magyar kollégáiknak.

A most kiadott férfit rablás, jármű önkényes elvétele, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A korábban elfogott férfi ellen már vádat is emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Hét év fegyházat kértek rá arra az esetre, ha váddal egyező beismerő vallomást tesz és nem kér tárgyalást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik