Belföld

Kövér László: a jobboldalnak és a baloldalnak van közös ügye

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Kövér László is megszólal EU Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján.

Az Országgyűlés elnöke azt mondta, hogy a digitalizáció és a mögötte meghúzódó magánhatalmak illegitim befolyásának növekedése az Európai Unió (EU) polgárainak méltóságát és személyes jogait is fenyegető kihívás, ami közös ügy a baloldal és a jobboldal számára.

Az európai nemzeti parlamentek közötti együttműködés legmagasabb szintű fórumának idei éves tanácskozásán a tagállami törvényhozó szervek vezetői és meghívott szakértők arról cseréltek eszmét, hogy milyen lehetőségekkel és veszélyekkel jár a digitalizáció révén változó nyilvánosság a képviseleti demokrácia számára.

Kövér László kiemelte, hogy egyetért azon parlamenti elnök kollégáival, akik aggódnak a „politika polarizációja” miatt. Mint mondta, a megosztottság oka, hogy

elveszítettük az egymásba vetett bizalmat.

Hozzátette, hogy nem szabad még inkább aláásni a bizalmat, és „ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt”.

Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: el kell dönteni, hogy elfogadható vagy elutasítandó az „online szférában” megmutatkozó, demokratikus legitimációval nem rendelkező cenzúra és a „fake news” – álhírek – általi manipuláció.

Azonban – tette hozzá – “a demokrácia és az online szféra fenyegetései miatt aggódó európai baloldal” azt a régi “bolsevik” elvet vallja, hogy “a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia”, és éppen “ők szeretnék meghatározni, hogy ki a demokrácia ellensége”.

Kövér László az EU jövőjéről szóló konferencia vasárnap Strasbourgban tartott nyitó rendezvényével kapcsolatban nehezményezte, hogy az Európai Parlament (EP) protokollosztálya csak péntek este küldött meghívót az eseményre a nemzeti parlamenteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik